Elkezdődött az úszótanfolyam. Reggel 9 óra előtt izgatottan ott toporogtunk a strand előtt. :) Én azért izgultam, mert a kisfiam életében először egy közösségbe kerül és ott egy számára idegen felnőtt utasításait kell végrehajtania. Kíváncsian vártam, hogyan fog reagálni, hogyan viselkedik a kortársaival, és hogyan viszonyul az oktatóhoz.
(Most biztosan lesz aki felkapja a fejét, hiszen ősszel már 5 éves lesz, s még csak most megy először közösségbe? Lehet megkövezni, de én HISZEM, hogy a ilyen korú és fiatalabb gyermeknek a családnál nincs jobb közösség. Manapság a környezetünkben az a "trendi", hogy minél előbb oviba, bölcsibe viszik a gyermekeket, és szinte lenézik és elítélik azt, aki ezt másképp gondolja. Mikor Zalán 3 éves lett, mindenki kérdezgette, hogy ugye megy oviba?, s amikor azt válaszoltam, hogy nem, akkor szembesültem azzal, hogy többnyire elítélnek érte. Én elfogadom, ha valaki kényszerűségből közösségbe viszi az ilyen picit, de az is megteszi, akit a körülmények erre nem kényszerítenek. Szóval én hiszek a családban, szerintem ebben a korban nincs jobb helye máshol. A legnagyobb gyermekem(jelenleg 24 éves) 3 évesen közösségbe került, akkor azt tapasztaltam, hogy inkább válik hátrányára, mint előnyére. A középső fiamat(jelenleg 18 éves) már csak 6 évesen vittem először óvodába, s a mai napig nem bántam meg. Zalánt bár beírattam az oviba szeptembertől, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy valóban mennie kell. Teszünk egy kísérletet, ha szeret és jól érzi magát, vagyis szívesen és jó érzéssel megy, akkor viszem, ha vonakodik, akkor itthon marad még 1 évet. Szerintem semmiről nem marad le, ha 1 évvel később tanul meg egy-egy verset., körjátékot, vagy mondókát, stb.)
Nem csak én izgultam, hanem Ő is, mert rendszerint 9 óra magasságában ébred, ma pedig már a bankból visszaérve 8 óra 5 perckor az ágyunkban találtam, ahol várt "bújóckodni." :)
Nem túl meleg az idő, majdnem hosszú ujjú felső kellett, izgultam azon, hogy megfázik-e vagy sem. A Zoli bácsi oktatónk is azt latolgatta, hogy esik-e a nap folyamán vagy sem, elkezdje a tanfolyamot ma vagy holnapra tolja. Végül úgy döntöttek Laci bácsival, a másik oktatóval, hogy belevágnak.
Első feladat az volt, hogy a gyerkőcöknek hideg vizes zuhany után be kellett ugrani a medencébe, az első bójasor alatt átbújva a lépcsőn kijönni. Elmondták, hogy mindenki úgy jut be a medencébe, ahogy szeretne. Talpas, fejes, hasas, bármi megengedett, de ha csak segítséggel belemászni mer, akkor az sem baj, Laci bácsi fogja a kezüket. Ez egy felmérés volt, az itt látottak alapján dönötték el az oktatók, hogy ki melyik csoportba kerül. Zalán a kezdő, ebihal csoport tagja lett és erre nagyon-nagyon büszke. :)
A bemelegítés a műfüves pályán zajlott, a futást,majd, a kar, váll, törzs, térd és boka körzéseket játékos feladatok követték. Szlalomozás a bóják között, szabad futkározás után sípszóra hason, majd háton fekvés. Ezt követően már az úszáshoz szükséges mozdulatokat vették át. Megtanulták mi a spicc és a pipáló lábfej között a különbség, majd alkartámaszban a lábmozdulatokat is gyakorolták.
(Le sem vettem a szemem az én aprócska gyermekemről és természetesen elfogult szülőként rendkívül büszke voltam rá, hogy csinálta a gyakorlatokat, minden figyelmét a feladatokra összpontosította, igyekezett helytállni. Elmondhatatlanul édes volt, egyszerűen IMÁDOM.)
A gyerekek már nem fáztak, az idő is melegedett legalább 1 fokot, így már semmi nem akadályozta az éles bevetést. :)
Zoli bácsihoz kerültek ez ebihalak, így vele mentünk a vízhez. Első feladat a Zoli bácsi lefröcskölése volt, aki ezt viszonozta is a gyerekeknek. Remek hangulat alakult ki a medencében. Miután mindenki kellően vizes volt, fatuskó gyakorlat következett, melyen gyorsan túllendültünk és a hason siklással töltöttek több időt. Minden gyakorlatnál, az első alkalommal az oktató segítségével végezték a feladatot, majd a jóváhagyása után önállóan gyakoroltak. Rendkívül helyesek és jópofák voltak a gyerekek. Lelkesek és lendületesek, aki nem tudta megcsinálni a feladatot, bátran segítséget kért, Zoli bácsi pedig határtalan türelemmel és kedvességgel terelgette a 10 gyermeket, akik később 12-en lettek.
Naponta lehet átjárás a csoportok között, az oktató megítélése alapján. Ha valaki ügyesebb és jobban halad, akkor mehet az aranyhalak, esetleg a cápák közé, de ez fordítva is előfordulhat.
Hamar elszaladt az 1 óra, melynek végén az ebihalakat felszólította az oktató a medence elhagyására, szárítkozásra és étkezésre. Miközben a táborhelyünk felé sétálgattunk, Zoli megkérdezte tőlem, hogy voltunk-e már Zalánnal valahol úszás oktatáson? Nemleges válaszom után elmondta, hogy rendkívül ügyes, ebből gondolta.
Talán a legutóbbi wellness hétvége lehetett rá jó hatással, mert ott már önszorgalomból keresztben átúszta a medencét, miközben 2x is feljött levegőt venni. A lába természetesen nem ért le, mélyebb volt a víz , mint ő maga. :) Örülök, ha ügyesnek látja, mert nem bánom, ha mielőbb megtanul biztonsággal úszni. Nem fél a víztől, bátran bedugja a fejét. Szerintem a babaúszás sem múlt el nyomtalanul, annyi előnyünk biztosan származik belőle, hogy nem fél a víztől, nem okoz neki problémát, ha vizes az arca.
A tízórai után egy kis játszósátor látogatás volt a program, majd hamarosan elkezdődött a második óra. Gyakorolták a hason siklást, majd "új anyagként" a háton siklás következett. Meg voltam győződve arról, hogy a mi fiúnkkal ezt a feladatot nem fogja tudni megcsináltatni, mert mi már próbáltuk, de sehogyan sem sikerült. S láss csodát! :) Zalán a 2. körben már remekül megcsinálta egyedül a feladatot. (Első körben ugyanis az oktató mindenkivel egyenként, közösen végzi a feladatot és segít, javít a tartásban. Pl. nyújtsa ki a karját, vagy emelje ki a csípőjét, vagy egyenesen tartsa a lábát, stb. Így a gyermekek tudják, hogy mit várnak tőlük, s a következő alkalommal egyedül is többnyire meg tudják oldani.)
Nagyon büszke volt Ő is magára, mert ismételgette, majd a Zoli bácsi kérésére Ő mutatta be a már begyakorolt feladatot a többieknek.
Ezzel végül is a második óra el is szaladt, érdemi dolog már nem történt. A végén játszhattak szabadon néhány percet, majd ismét kiutasította az oktató az ebihalakat a vízből szárítkozni, ebédelni.
Felöltöztünk és hazaindultunk, mert mi nem vagyunk napközisek.
A Cápa úszóakadémia két formában működik, van aki kizárólag az úszótanfolyamra jelentkezett, mint mi is, így nekünk 2x1 óra úszásoktatás "jár", míg vannak akik a napközis változatot választották, ők ott étkeznek és délután 16 óráig különböző játékos foglalkozásokon vesznek részt.(felolvasás, színezés, festés, foci, stb.) . Persze Zalán elpityeredett egy pillanatra, amikor mondtam, hogy indulunk haza. Azt mondta, hogy Ő még maradni szeretne. :) Megbeszéltük, hogy holnap ismét jövünk, így már boldogan lépkedett az autó fele, ahol apa várt minket.
Átgondolva a nap eseményeit, összegezve: Jól érzete magát, de túl nagy volt benne a megfelelési kényszer. Elpityeredett, amikor nem sikerült a feladatot maradéktalanul teljesíteni, illetve amikor az oktató bemutatta a háton siklást, akkor rám nézett és azt kérdezte bizonytalanul, lebiggyesztett ajkakkal,hogy: -Fog ez menni nekem??? - mint aki nem hisz magában. Igyekeztem bátorítani, támogatni, erőt adni neki, szerintem jól sikerült. :) Holnap már egészen biztosan bátrabb lesz!
