2013. december 29., vasárnap

Karácsony után....

A harapás óta nem volt a Zalán oviban, mert azon a hétvégén elkezdett köhögni, orra folyni. A következő hét végére sem javult és elvittem az orvoshoz. Írt neki ezt is azt is, és ottjártunkkor sikerült összeszedni egy jó kis hányásos, hasmenéses vírust. Szegénykém nagyon beteg volt, 40 fokos lázzal, napokon át tartó hányással, hasmenéssel. December első hetében nevezhettük gyógyultnak, és úgy döntöttem, hogy ebben az évben nem viszem már oviba. Nem akartam, hogy a ünnepekre ismét lebetegedjen és ünnepi ételek helyett gyógyszereken éljen.
Egyébként is nagyon le van gyengülve az immunrendszere, jó lenne egy kicsit felerősíteni. Július óta többet volt beteg, mint egészséges. 
A terv sikerült, az ünnepeket egészségesen töltöttük. :)

Készült a Drágám a karácsonyra, a Jézuskának levelet írtunk, amelyben felsorolta a kívánságait. Ezt a levelet "feladtuk" és várta az ünnepeket, naponta visszaszámolt. A kívánsága egy tablet, 6 db kisautó, egy kígyóautó és egy Smasha Ballz volt. Nagyon számon tartotta, bárki kérdezte Tőle, hogy mit szeretnek kapni, ebben a sorrendben felsorolta.

A Nagyitól a Smasha Ballz figurát, a Hugiéktól a kígyóautót, s itthon a fa alá került 3 kisautó, könyvek, Wii távvezérlő és egy tablet. Nagyon boldogan bontogatott, örömmel leltározta a dolgokat. Hiányolta a 3 kisautót, mert 6 db-ot kért és 3 db-ot kapott. Meggyőztük, hogy sok-sok kisautója van, biztosan helyette kapta a wii távvezérlőt.  Elfogadta... Utoljára bontotta a tabletet és rendkívül boldog volt. Azt hiszem egy szülőnek nincs nagyobb öröm, mint a gyermeke boldog arcát látni. Beégett a retinámba a látvány... ;) Csak sajnos egy kis hiba csúszott a dologba, mert a tablet nem indult. A töltés jelző sem működött, hiába dugtam be. A boldogság, nagyon hamar szomorúságba csapott át. S nem indult másnap sem és harmadnap sem... Próbáltam szervizzel kapcsolatba lépni 27.-én, se sehol, senki nem volt nyitva. 28.-án azt gondoltam, hogy feldugom töltőre, talán magyarázatom sincs rá, hogy miért, hiszen január első hetéig esély sem volt rá, hogy valahol foglalkozni fognak vele. Csak úgy... elmentem mellette és bedugtam a töltőt. S legnagyobb meglepetésemre kirajzolódott a képernyőn az akku jele!!!!! Alig hittem a szememnek! A következő pillanatban már nyomtam is a bekapcsoló gombot és a tablet BEKAPCSOLÓDOTT!!!! Hurrááááááááá!!! Volt ám boldogság! :) 
Most amikor írom e sorokat 29. este van és azóta csak azzal játszik. Nem új számára a dolog, mert az utóbbi hetekben a Tomiéba beköltözött, s ennek kapcsán fogalmazódott meg benne, hogy szeretne egy SAJÁT tabletet. Szóval minden jó, ha jó a vége. :) 
Kapott még a Keriéktől távvezérléses F1 versenyautót, valamint az Imiéktől egy tűzoltó autót, nagyon örül mindennek. Talán "jó" is volt, hogy nem működött a tablet, mert így sorba-sorba felfedezte az egyéb játékait is. Hirtelen a bőség zavara lépett fel nála, azt sem tudta, hogy melyik játékkal játsszon. Amikor megkapta őket, akkor láthatóan egyik sem kötötte le, egy kis idő múlva kezdte őket felfedezni. A F1 és a kígyóautónak megkereste a legoptimálisabb garázst, a tűzoltó autóval macskát (!!) :) mentett ki a magasból... (hogy miért pont macskát, azt nem tudom... )

Röviden ennyi, januárban ismét belekezdünk az ovis hétköznapokba, remélem zökkenőmentesen fog menni...