7 hónapos lettem

Rohan az idő! - mondják folyton anyáék. S tényleg! Ismét eltelt egy hónap, s már 7 hónapos vagyok!  A csecsemőségnek már semmi jele, egy izgő-mozgó, folyton tevékenykedő, állandóan lendületben lévő kisfiú lettem. A mozgások tökéletesednek, már egészen könnyen felállok, sőt már kapaszkodva mind a kiságyban, mind a járókában oldalazva lépegetek, elkezdtem körbejárni a birodalmam. A felülés már roppant könnyen megy, egy szem pillantás alatt, könnyedén helyezem át a fenekem máshová. :) Mászásban pedig én vagyok a családi csúcs tartó.

Imádom a vizet is, legyen szó esti fürdésről, udvaron lévő medencében lubickolásról, vagy uszodai baba úszásról. Tegnap már a Feri szavaival élve, a "profi  csapat" tagja lettem. Nagyon élvezem a vizet, az arc locsolás, a kismerülés, valamint a lebegés semmiféle gondot nem okoz, nincs sírás, köhécselés, de még csak kedvetlen arc kifejezés sem. A nagymerülésnél sem sírok, de sikeresen szoktam vizet nyelni, mert mindig köhécselek, amikor feljutok a víz tetejére. Ez nem annyira tetszik nekem. Amikor apa "szendvics fogásba" vesz, már tudom, hogy ez fog következni, s elkezd a szám lefelé görbülni. Ez hatásosnak bizonyul, mert az utolsó nagymerülést mindig elbliccelik a szüleim. Csak azt kellene kitalálnom, hogy érhetném el azt, hogy az első kettőt is elfelejtsék...

Egy mai felvétel rólam, éppen mesét nézek. Mérlegeltünk is, 9380 gramm a súlyom, a hosszúságom pedig: 70 cm.

Ez a kép az udvaron készült, még a hét elején, amikor jó idő volt:

Ez pedig az ágyamban:

Fodrászkodtam

Minden tiltakozásom ellenére, anya fiús frizurát csinált nekem. Már hetek óta zaklattak a szüleim a  hajvágással, ijesztegettek az elektromos hajvágóval, de én nyertem! :o) Amikor anya elővette és bekapcsolta rendszeresen sírással fejeztem ki, hogy én köszönöm, de ebből nem kérek... Végül anya feladta. Próbálkozott ollóval, de mindig elforgattam a fejem, a fésű sem a kedvencem. Én kizárólag a kedvenc baba hajkefét szeretem, amivel születésem óta "fésülnek". Szóval tiltakoztam én már egy ideje rendesen, de ma anya túljárt az eszemen! Az ágyon a lába közé ültetett, megkaptam a saját távvezérlőmet, s amíg azt tüzetesebben átvizsgáltam, anya hátul levágta a hajam. Persze azért igyekeztem hátráltatni, de ma nagyon elszánt volt! Azt mondta, hogy nem lett tökéletes, de jobb, mint volt! A születési hajam, ami nem hullott ki, már túl hosszú volt, az újonnan növőhöz képest. Most legalább közel egyforma. Nem az egészet vágta, csak hátul a nyakamnál igazította meg. Végülis nem bánom, úgy is olyan melegek vannak mostanában, hátha könnyebben viselem majd! 

Van jó hírem is, anya száműzte a hálózsákot!!! Hip-hip hurrá!!! Már nagyon elegem volt belőle! Hol kibújt a lábam a patentok között, hol fennakadt a talpam az anyagban, amikor felemletem a lábam, és nem tudtam visszatenni, hol pedig rám tekeredett. Felállni is alig lehetett benne! Pizsamában alszom, így nagyon kényelmes! :o)

Ma készített anya új képeket: 

 A következő nem mai, de jól látszik rajta, hogy hálózsákban is sikerült már felállni. Ilyen kép nem lesz több! :o)

Egyre ügyesebb vagyok!

Ma így talált anya az ágyban:

Azóta ezt többször megismételtem és már hálózsákban is sikerült felállni! :o) Anya azt mondta, hogy nem bocsátkozik találgatásokba az elindulásomat illetően... Hat és fél hónapos koromra sikerült a járás kivételével, az összes mozgást elsajátítanom. A szüleim azt hiték, hogy ebben a korban még javában csecsemő leszek. Apa próbálja felfogni, hogy a kisfia már a nappaliban mászik, feláll az ágyában, felül és ülve játszik. Szinte tegnap hozott haza a kórházból...  azt is éppen csak feldolgozta...:o) Sok ez neki... :D

Én pedig csak törekszem és törekszem, hogy minél inkább el tudjam kápráztatni.

Szeretem, amikor a szüleim körbe rajongnak és örülnek az újabb teljesítményemnek! 

Fel tudok állni!!

Anya az előző bejegyzésben 2-3 hetet saccolt a felállásomat illetően. Nos, elárulom, hogy rosszul tippelt, mert én máris fel tudok állni egyedül! :) Persze csak akkor, ha meg tudok kapaszkodni, de elég labilis vagyok, tehát sétáról még szó nincs. Csak felállok és néhány percig tudok állni, de a piciny lábacskáim még nem tudom irányítani. 

Ülni már stabilan tudok, a felülés pedig a mászással együtt már rutinfeladat. :) Ti is láthatjátok! 

Felülök és ülve játszom

Már könnyedén felülök egyedül. Ma reggel, amikor anya visszajött a  konyhából a reggelimmel, így talált az ágyban (természetesen fekve hagyott itt):

A nap folyamán többször is felültem és már elég sokáig tudok ülve játszani. Ügyesen egyensúlyozom a kilengéseimet. :o) 

Mászásban már egészen profi vagyok, a gyorsaságom verhetetlen. :o) Egy szempillantás alatt mászok A-ból B-be. Nem is érzem már jól magam az ágyamban sem és a járókában sem. Azt kedvelem, ha a szoba közepére "ki vagyok csapva" (apa szokta mondani) és kedvemre mászhatok ide-oda. Ilyenkor lekötöm az egyik szülőmet, mert mindig számomra tilos vagy veszélyes dolgokat szemelek ki és veszek célba. Egyre gyakrabban hallom: Zami! Azt nem szabad! :o) 

 Mivel a saját súlyomat már ki tudom nyomni a lábammal, amikor fogom a szüleim kezét, anya szerint 2-3 hét múlva fel fogok majd állni. Azt gondolja, hogy ennyi idő elég lesz ahhoz, hogy rájöjjek: meg kell kapaszkodnom. Na akkor lesz majd JAJJ a  családnak! :o) Sétáltathatnak görnyedve... ;o)

Fejlődöm tovább

Néhány napja nem jelentkeztem, de a fejlődésem nem állt meg! :) Már két napja mászom, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva!  Nincs többé távolság, minden elérhető lett számomra, ugyan most még csak kb. 40 cm-es magasságig, de már ez is nagy boldogság nekem! Elérem az alsó fiókokat, ki tudom húzni, fel tudom borítani a papírkosarat, le tudom lökni a polcról a scannert... Szóval tágra nyílt a világ!

Elfogyasztottam az első babakekszemet is, önállóan és nagyon jól össze lehet vele maszatolni magam!

Anya már az ételeimbe is szokott reszelni belőle. Ízlik nekem, szeretem! Viszont a tápszerből végleg elegem lett, már ízesítve sem kérem, ezért anya a védőnéninkkel felvette a kapcsolatot és megbeszélték, hogy vége a Milupa milumil HA1 korszaknak, jöhet a 2-es. Ez sokkal jobban ízlik, szívesen megeszem, még ízesíteni sem kell.

Tegnap nyári meleg volt, így a szüleim úgy gondolták: irány pancsolni! Apa lázasan fújta tele levegővel a medencémet, anya pedig fürdőnaciba öltöztetett. Még úszópelust sem kaptam, igazi nagyfiús voltam! Örömmel vettem birtokba az új játszóteremet. Elég nyűgös voltam tegnap, ezért nem sokat időztem benne, de azt mondta anya, hogy a következő télikabátos időszak előtt még nagyon sokszor fogok benne játszani. 

Felültem egyedül! :)

Nagy újság van: a ma esti hancúr során sikerült felnyomni magam ülő helyzetbe! Teljesen egyedül! Magam is meglepődtem. :) Fénykép nincs, mert senki nem számított rá. Az oldalamon játszottam félig ülő helyzetben, úgy, hogy a könyökömmel támaszkodtam, majd mind jobban magam alá tettem a kezem, kinyomtam a karomat, s már a tenyeremen támaszkodtam, s egyszercsak átbillentem a holtponton, s hopp! Már ültem is. Egy kicsit ülve maradtam, majd elborultam! Még nem tudok biztosan ülni, de gyakorlom és előbb-utóbb menni fog.

Nagyon szeretem az esti hancurozást a szüleimmel. Igyekszem mindent megtenni, hogy ezek az esték ne kopjanak meg és ne kerüljön ki a napi programból. Ma este is bohóckodtam, apa könnyesre nevette magát a produkciómon. Erős embert játszottam, megfeszítettem az izmaimat, erőlködő hangot hallattam és apa ezt olyan viccesnek találta, hogy perceken keresztül csak a könnyeit törölgette a nevetéstől. Én pedig ezen felbuzdulva méginkább folytattam. Anya jó partner, beszállt ő is, egyszer én csináltam, egyszer pedig Ő. Apa pedig majnem bepisilt a nevetéstől. Ez így leírva nem olyan vicces, de a mi esténket bearanyozta.

Kihallgattam anyáék beszélgetését, ami arról folyt, hogy nem lehet szavakba önteni azt a boldogságot, amit az én létezésem adott nekik. Nem tudják elmondani, hogy milyen aranyos vagyok, mennyi örömet vagyok képes adni nekik percről percre, mindezt csak érzeni lehet. Én is így vagyok vele, nekem a nap fénypontja, amikor este együtt játszunk, hancúrozunk. Boldog vagyok, mert velem van apa is, anya is, együtt játszunk, csak velem foglalkoznak. Napközben is sokat játszunk, együtt vagyunk, de mégis egész nap várom az estét... Már 5-6 óra körül nyugtalanná válok, nem is mindig értik a szüleim, hogy miért, pedig csak az esti programot várom. Amint bemegyünk a szobába, a nagy ágyra, már minden rendben van. Boldog vagyok, szeleburdivá válok, mászok ide, mászok oda, anyára,  apára, játékért, egérért, bármiért... Sikongatok, jól érzem magam. Én sem tudom mindezt elmondani, ezt csak érezni lehet... 

Ma egészen sportos napom volt, róttam a köröket a komppal az udvaron. Csak hátrafelé tudok vele menni, de anya szerint ez nem lesz mindig így. Időnként nekihátráltam a falnak és arra lettem figyelmes, hogy nem tudok tovább menni. Egy darabig apa kimentett a szorult helyzetekből, de később magamra hagyott a bajban. (Azt füleltem ki, hogy kizárólag nevelési szándékkal. :) Ugyanis azt szeretné, hogy tanuljak meg küzdeni a céljaimért.)  Végül egy kis erőlködés, kínlódás után rájöttem, hogy oldalra illetve előre ki tudok szabadulni és szágudhatok tovább. 

Anya - növényápolás közben - , mindezt izgulva figyelte, mert az új liliputi cipellőmet húzta a lábamra. Azért, mert legutóbb még nem sokat és nem gyorsan haladtam a komppal. Azt gondolta, hogy ez a cipő, arra a néhány lépésre, amit én tenni fogok benne, biztonságosabban van a lábamon, én is jobban szeretem, mint az Adidas sportcipőm, amitől igyekszem hamar megszabadulni. Szóval nagy nyugalommal felhúzta az új tutyimat, majd leesett állal figyelte, hogy én csak száguldozom fel és alá, oda és vissza, közben pedig folyamatosan húzom a cipőmet is a betonon. Tett egy halk javaslatot apának a cipő cserére, de apa azt mondta, hogy jó ez... Aztán anya sem erőltette a dolgot, mert azt gondolta, hogy éppen a kényelmes cipő miatt vagyok ilyen ügyes. Én pedig mit sem foglalkoztam a cipővel, élveztem a jó időt, a friss levegőt és a szabadságot! 

Ez kép anyáknapjára készült, csak egy kicsit elkésett! :) 

Ma Micimackó mesét néztem tesztüzemmódban. :o) Anya kíváncsi volt, hogy hogyan reagálok, mennyi ideig képes lekötni a figyelmem. Az eredmény: 12 percig néztem úgy, hogy a szemem nem vettem le a képernyőről és időnként mosolyogtam. Utána  másztam egy kicsit, majd ismét néztem 1-2 percig. Ettől kezdve már nem nagyon kötötte le a figyelmem, inkább a szoba feltérképezésével foglalatoskodtam, csak néha-néha kaptam fel a fejem egy-egy hangra. Persze anya mindennek képes örülni, így ez is elégedettséggel töltötte el. 

Az én anyukám tényleg minden apróságnak örül! Annak is, hogy már több, mint 2 hónapja egyedül beteszem a számba a mumit. Akkor még sokat ügyetlenkedtem, de ma már nagyon rutinosan bánok vele. Sitty-sutty megtalálom, rávetem magam és már a számban is van! :)

Az is nagyon tetszik neki, hogy már tudunk játszani. Esténként mindig a szüleim ágyában töltjük az időt, 7 óra körül már odamegyünk és 9-ig, amíg nem indulunk fürdeni, játszunk. Huncutkodok, kacarászok, sikongatok, jelzéseim vannak anya felé, hogy szívesen hancúrozom vele, várom, hogy dögönyözzön. Anya pedig jó játszótárs, partner mindenben. Jól szoktunk mulatni. Amikor apa csatlakozik hozzánk, akkor gyorsan lelépek anyától, hogy megszerezzem apától az egeret, de eddig nem sok sikerrel jártam, mert nagyon őrzi. Rendszeresen csak az egérpadot tudom elcsenni, azért már nem is nagyon kell küzdenem, apa hamar feladja. :o) Nem baj, kitartó vagyok, próbálkozom tovább. 

A fürdési szokásaimon is változtattam, 1-2  hete már nem a hátamon fekve fürdök, hanem amint a vízbe kerülök, már fordulok is hasra. Van közben egy kis harc, anya igyekszik ebben megakadályozni, de többnyire én győzök. :o) Hason fekve olyan jól lehet csapkodni a vizet, sokkal szívesebben vagyok így a kádban. Ma sikerült kompromisszumot kötnünk: a tisztálkodás idejére hajlandó voltam (némi ráhatással) hanyatt fekve maradni, anya pedig a játék idejére nem zaklatott, hagyta, hogy hason pancsoljak. 

A tápszerrel már nem vagyunk olyan jó barátok, este képes voltam inkább lemondani a vacsoráról, csak ne kelljen az ízét éreznem. Anya 1-2 hete megízesíti egy kis gyümölccsel, így már ehetővé válik.  Reggel még natúr tápszert eszem, délben zöldséges-husis főzeléket, délután tejpépet, tejbedarapépet, este pedig gyümölcsös tápszert. Ez most így jó nekem, mindegyiket jó étvággyal fogyasztom. Az italom tea vagy gyümölcslé, ezekből sokat fogyasztok, anya szerint kacsa vagyok. :o)

S még valami: már tudok egyedül ülni!!! Még nem sokáig és elég labilis is vagyok, de már az is előfordult, hogy az ölemben lévő játékkal játszottam egy kicsit.

Utazgatok

Tegnap is és ma is, apa üzleti ügyek miatt útra kelt és anyával együtt vele tartottunk. Tegnap Budapesten voltunk, ma pedig Győrben. Ilyenkor a bébihordozóban utazom, amit nem nagyon szeretek, ám anya közelsége ezt is feledteti velem. Csak akkor görbül a szám, amikor alváshoz készülődve oldalra szeretnék fordulni... Abban  a zárdában azt ugye nem lehet. Így végül arra kényszerülök, hogy hanyatt fekve szunyáljak. Ezt leszámítva jó dolog utazni, folyamatosan újabb és újabb látnivalók tárulnak elém. Szívesen nézelődöm. 

Már az étkezések miatt sem kell megállni, mert kanállal eszem és menet közben is be tudok dobni egy üveg bébiételt.

Sajnos anyával mindkét nap összetűzésbe keveredtünk, persze nem is értem, hogy miért nem tartja jó mókának azt, ha falattal a számban elkezdek brümmögni! Nekem nagyon tetszik! :o) Alig várom, hogy tele legyen a szám, mert akkor olyan könnyű "motorozni".( Apa így nevezi ezt a szokásomat.) Minél nagyobb falat van a számban, annál több repül szét! Én nagyon szeretek ilyet játszani. A tegnapi út során még csak néha-néha csináltam, de ma már minden falatnál eszembe jutott! Minden brümmögés után fülig ér a szám, nagyon élvezem! Csak az árnyékolja be egy kicsit, hogy anya nem ilyen boldog. Össze-vissza mérgelődik, felemeli a hangját, autó kárpitot, ruháimat, az Ő ruháit, hordozó huzatot és hasonló, számomra ismeretlen dolgokat emleget. Otthon is szokott mérgelődni, de nem ennyire. Pedig minden falat után igyekeztem jobban és jobban csinálni, hátha észreveszi anya is, hogy ez egy szuper elfoglaltság, de sem tegnap, sem ma nem sikerült vele megszerettetnem. Nem baj, nem adom fel, minden nap gyakorlok és igyekszem majd rávezetni, hogy motorozni jóóóóóóóóóó! :o) 

Jól fejlődök, mert régebben csak evésnél játszottam ilyet, de mostanra már innivalóval is meg tudom csinálni. Anya mindennap szörnyülködik, várja, hogy majdcsak "elfelejtem", de én okos vagyok, nem olyan könnyen felejtem el, amit már egyszer megtanultam. ;o)

Május első vasárnapja

Az édesanya

 

Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.


Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.


Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.

Ismét úszni mentem

Ma nem volt valami nagy kedvem ehhez az egész úszásosdihoz, mert reggel későn ébredtem, emiatt későn reggeliztem, keveset aludtam és nagyon fáradt voltam.

Ennek ellenére csináltam a szükséges feladatokat, kicsit unottan, néha mégis fellelkesülve.

A bemelegítésnél nemcsak én nem voltam formában, hanem apa sem. Időnként el-el maradtunk a többiektől, nem mindig azt csináltuk, amit kellett volna. Na de mindegy, így sikerült bemelegednem. :)

Az arclocsolás nem okozott semmilyen problémát, szó (és sírás) nélkül tűrtem, hogy apa hullámot nyomjon az arcomba. A lebegés pedig kifejezetten szórakoztató dolog, szívesen csináltam.

A kismerüléssel sem tudtak még kiborítani, bebizonyítottam apának, hogy igenis hős vagyok!

De azért, ami sok, az sok!! Lenyomtak a víz alá és egyedül kellett fejönnöm a felszínre! Ezt már nem tűrhettem "szó nélkül"! Hangot adtam a nemtetszésemnek. Apa persze gyorsan megbékített és mivel túl voltunk a kötelező feladatokon jöhetett a játék! :)

Sajnos ez nem okozott nekem akkora örömet, mint az elmúlt két alkalommal, de azért kicsit pancsiztam. Hamar jelzést adtam a szüleimnek, hogy nagyon fáradt vagyok. Megbeszéltük, hogy mára végeztünk és a jövő szombaton kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy kellően pihent legyek az úszás órára. Nem bánom, mert imádok pancsolni, s ha formában vagyok, majd meglátjátok, hogy ott kő-kövön nem marad! :)

Kirándultam...

A mai napra kirándulást terveztek a szüleim. Reggeli után be is csomagoltak minden ehhez szükséges dolgot és útnak indultunk. Nagyon jól utaztam, a Tomival együtt a hátsó ülésen kaptunk helyet. Utazásunk első állomása Kő-hegyen található Turul szobor volt. Miután leparkoltunk anya elhelyezett a legújabb szerzeményében, ami egy liliputi háti hordozó. Nem tudom miért kapta a "háti" hordozó nevet, hiszen lehet benne elől is és csípőn is hordozni. Nekem ebben nagyon kényelmes, jól hozzá tudok bújni anyához. 

Az emlékmű nagyon közel volt az autóhoz, keveset sétáltunk. Ámulva néztem, hogy mekkora... Ahogyan az előttünk elterülő valamiket is. Anya mondta, hogy az egy város, Tatabánya. Amiket pedig látok, azok épületek. Ott is emberek élnek, családok, mint mi vagyunk. Gyerekek, apák, anyák,tesók, nagyik. Készített apa fotókat, majd a Turul-emlékműtől északi irányba gyalogosan elindultunk a parkerdőbe. Félúton anya hasáról apáéra kerültem. Kb.15-20 perc alatt elértünk a közelmúltban felújított kilátóhoz. Anya nem akart fellépcsőzni, de apának jó a rábeszélő képessége. :) Fent fújt a szél, de nagyon szép volt a kilátás. A legmagasabb fa is alattunk volt! Elidőztünk egy kicsit, nézelődtünk, fotók készültek, majd lementünk. A kilátó előtti padon leültünk egy picit, mert szomjas voltam. Miután ittam, ismét új helyem lett, apa hátán túráztam tovább. Persze annyit kellett sétálni, hogy elfáradtam és elaludtam. Az autónál ébredtem fel.

Beülltünk, elhelyezkedtünk és  mentünk tovább. Tatán megnéztük azÖreg-tó és az Öregvár környékét. Az Öreg-tó körül parti sétány van, amelynek nagy részén sétáltunk. Én persze babakocsiban nézelődtem, így csak anya lábai fáradtak el nagyon.

Az itt eltölött néhány óra után úgy döntött a családi kupaktanács, hogy az idő elszaladt, a társaság elfáradt, így hazafelé indultunk. A többi látnivaló, amit erre a napra terveztek, majd egy másik alkalommal nézzük meg. Én nem bántam, mert már közelgett az este és szerettem volna a számomra oly kedves szülői ágyban nudizni, ahogy minden este szoktam. Persze ez is elérkezett, fél 10-kor értünk haza és én nagyon boldog voltam. Ezt hangos kacarászással, hancúrozással, sikongatással adtam szüleim tudtára.