2015. április 30., csütörtök

Óvodai kirándulás

Úgy alakult Zalán ovis élete, hogy most először vett részt egész napos közös kiránduláson, melyre  mindketten mehettünk, mert a programot úgy szervezték, hogy szülők is kísérjék a gyermekeket. 7:30-kor indult a busz és az első állomásunk a Fővárosi Nagycirkusz volt, ahol a Cirkussimó című előadást néztük meg.

Részletesen:






Duo Splash
Trapéz (Ukrajna)
A klasszis ukrán légtornász duo nemcsak a cirkusz kupolájában, hanem az életben is egy párt alkot. Káprázatosan szép és kidolgozott trapéz számuk különleges cirkuszi élményt nyújt. Látványos produkciójuk különlegesen nehéz elemeket, trükköket is felvonultat, így nem csoda a kínai Wuhan-ban tavaly ősszel megrendezett világhírű cirkuszfesztiválon ezüst díjat nyertek.


Nistorov

Görkorcsolya (Olaszország)
Az olasz csoport görkorcsolya produkciójának különlegessége, hogy nem két, hanem három artista mutatja be. A két méter átmérőjű kör alakú emelvényen a két nő és a férfi különböző emeléseket, forgásokat, ugrásokat mutat be görkorcsolyán. A veszélyes szám kifogástalan technikai tudást, összeszokottságot és koncentrációt igényel. A vakmerő artisták még a nézők közül is bevonnak egy önként jelentkezőt produkciójukba.
Shandong csoport

Lábikária (Kína)
A több mint 4000 éves, ősi kínai cirkuszművészet 12 tagú, fiatal artistákból álló csoportja most lép fel először szezonműsorban Európában. A fantasztikus tudású akrobaták mozgalmas és kimagasló egyensúly érzéket igénylő produkcióját a gondosan megtervezett ugráskombinációk, látványos szaltók teszik rendkívül értékessé, igazi cirkuszi kuriózummá. A csoport 2010-ben felért a csúcsra, hiszen a Monte Carlo-i Cirkuszfesztiválon Aranybohóc díjat nyert.
Eddy Carello

Zsonglőr (Svájc)
A cirkuszi családból származó Eddy 11 éves kora óta foglalkozik zsonglőrködéssel. A cirkuszi családi hagyományoknak megfelelően produkcióját édesapjától tanulta, aki szintén zsonglőr volt. Mutatványát folyamatosan fejleszti, saját trükkjeivel kombinálja. A most látható dobzsonglőr száma - melyben egy dobfelszerelésen kis labdák pattogtatásával és különböző trükkös fordulatokkal pörgős dobszólót ad elő – világszerte hatalmas közönségsikert arat, és a szakma elismerését is kivívta.
Mister Lorenz

Bohóc (Olaszország)
A régi cirkuszi Carnevale családból származó bohóc, korábban erőművészként lépett fel, mostanában pedig artista tudását is felhasználva komikusként aratja sikereit. Produkcióiban ellenállhatatlanul mulatságos, színes komédiái jól ötvözik a klasszikus tréfákat a mesteri zsonglőr, szabadlétra és zenei elemekkel.


Red Back - Spider act
Kaucsuk (Etiópia)
A fiatal etióp lány, Rich Metiku pályafutását 8 évesen a Circus Ethio Selam-nál kezdte, azóta a világ számos neves cirkuszában fellépett, a Knie Cirkuszban, a Krone Cirkuszban, a Cirque Arlette Gruss-ben, és a Flic Flac Cirkuszban is látványos sikereket ért el. Jelenleg ő az egyik legelismertebb „kaucsuklány”. A Fővárosi Nagycirkuszban most látható produkcióját 2011-ben fejlesztette ki, akkori menedzsere és edzője segítségével, mellyel azóta számos díjat is nyert, többek között Moszkvában a Nikulin Cirkuszfesztiválon, illetve a Figueres-i spanyol
nemzetközi cirkuszfesztiválon.
Szkokov csoport

Hintaszám (Oroszország)
Az orosz Rosgoscirk fesztiváldíjas szuperprodukciója a budapesti közönség elkápráztatására készül. A világ nagy hintaszámai között egyedülálló, hogy nyolc gyönyörű artistanő adja elő ezt a különösen nehéz és szép produkciót. A szám koreográfiája a világhírű orosz koreográfus és társulatvezető, Alekszandr Szkokov munkáját dicséri. A fantasztikus produkció az elmúlt években meghódította a cirkuszvilágot, a fesztiválok, gálák állandó fénypontja.
 
Höschler család

Fókaszám (Németország)
A német család három fókája klasszikus önfeledt cirkuszhangulatot hoz a manézsba. Ez a produkció a gyerekek állandó kedvence szerte a világon. A kedves állatok labdákkal, karikákkal bonyolódnak humoros kalandokba, a vidám játékba a vállalkozó kedvű nézőket is bevonják. A színes, jókedvű kavalkád igazi családi produkció!


Shandong csoport
Ugrókötél (Kína)
A klasszikus akrobatikus kínai cirkusziskola 10 nagyszerű képviselőjének akrobatikus ugrókötél produkciója elképesztő tudást és állóképességet igényel. A nagyszerű akrobaták nemcsak a Monte Carlo-i Cirkuszfesztivált hódították meg, hanem produkciójukkal a Guinness rekordok könyvébe is bekerültek.


FarFan flying act
Fliegende (Amerikai Egyesült Államok)
Az amerikai csoport száma valódi világpremier! A korábban soha nem látott kereszt trapézakrobata produkció a Fővárosi Nagycirkusz kupolájában bemutatott látványos szaltókkal és kombinációs kerülésekkel ejti ámulatba a publikumot. Ez a fantasztikus produkció lesz jövőre a világhírű amerikai Ringling Bros and Barnum and Bailey Cirkusz attrakciója.

Gerasymenko bros
Táncos akrobatika (Ukrajna)
A testvérpáros hét éve van a pályán, számos cirkuszban felléptek már. A Fővárosi Nagycirkuszban most látható komikus akrobata számukat elismerték a 2012-es németországi Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon és 2013-ban a híres francia Massy-i Cirkuszfesztiválon is.



A műsor délben ért végét és nagyon jó szórakoztunk mindketten. Zalánnak a korcsolyázó csoport volt a kedvence, de mindegyik szám lenyűgözte.
A következő program a  Városliget volt, amely  Budapest egyik városrésze, egyben a második legnagyobb közparkja, a XIV. kerületben. Teljes területe 100 hektár(1 km²). Ebből mintegy 81 hektár a tulajdonképpeni park, és abban kb. 6500 fa áll. A főváros kedvelt pihenőhelye és kulturális centruma, amiben vagy aminek határain számos nevezetesség, látványosság található. A gyermekekkel természetesen a játszóteret céloztuk meg, ahol nagyon boldogan játszottak. Kb.2 órát töltöttük el itt, s közben szinte mindenki leszivárgott a tóhoz, ahol a Zalán és a barátja Zoli kacsákat etettek. Ezután fagyiztak, trambulinoztak, majd elsétált a csoport a Hősök terére, ahol ismét buszra szálltunk.
Az utolsó állomás a Miniversum volt.


 A MINIVERSUM egy hatalmas, gyönyörűen kidolgozott és részletgazdag, folyamatos mozgásban lévő terepasztal, amin Magyarország, Ausztria és Németország tájai, egyes nevezetességei kb. százszoros kicsinyítésben elevenednek meg. És egy kicsit több is ennél: mindent elkövetünk, hogy a látogatás alatt a terepasztal megtekintésén túl is egyedülálló élményben legyen részed!
Interaktív képernyőkön mutatjuk be az egyes nevezetességek eredeti fotóit, össze tudod hasonlítani, mit valósítottunk meg kicsiben. Itt-ott be tudsz avatkozni az asztalon zajló forgalomba, eseményeket, mozgásokat, hang- és fényhatásokat tudsz életre kelteni. A legkisebb látogatókra külön is odafigyelünk: a MINIVERSUM játszóházában a korosztályuknak megfelelő építő-alkotó tevékenységre várjuk őket (külön díjszabás nélkül). Eközben a felnőttek a lebilincselő élmények hatását a kávéházban pihenhetik ki. A hatalmas monitorfallal sokkoló vezérlőterem egy önálló látványelem, ahol a technika iránt érdeklődők az egész látványosság üzemeltetését testközelből nézhetik meg.MINIVERSUM egy hatalmas, gyönyörűen kidolgozott és részletgazdag, folyamatos mozgásban lévő terepasztal, amin Magyarország, Ausztria és Németország tájai, egyes nevezetességei kb. százszoros kicsinyítésben elevenednek meg. És egy kicsit több is ennél: mindent elkövetünk, hogy a látogatás alatt a terepasztal megtekintésén túl is egyedülálló élményben legyen részed!
Interaktív képernyőkön mutatjuk be az egyes nevezetességek eredeti fotóit, össze tudod hasonlítani, mit valósítottunk meg kicsiben. Itt-ott be tudsz avatkozni az asztalon zajló forgalomba, eseményeket, mozgásokat, hang- és fényhatásokat tudsz életre kelteni. A legkisebb látogatókra külön is odafigyelünk: a MINIVERSUM játszóházában a korosztályuknak megfelelő építő-alkotó tevékenységre várjuk őket (külön díjszabás nélkül). Eközben a felnőttek a lebilincselő élmények hatását a kávéházban pihenhetik ki. A hatalmas monitorfallal sokkoló vezérlőterem egy önálló látványelem, ahol a technika iránt érdeklődők az egész látványosság üzemeltetését testközelből nézhetik meg.

A helyzet az, hogy nehéz szavakba önteni, képeken bemutatni, mit fogsz látni, megtapasztalni. Gyere el és éld át az élményt velünk, le fogunk nyűgözni! Hagyd magad elvarázsolni, és meg fogsz döbbenni, hogy "pont olyan, mint az igazi", meg hogy milyen őrült, aprólékos dolgokat meg tudtunk alkotni a MINIVERSUM minivilágában.



Lenyűgöző volt a látvány, örülök, hogy ott lehettünk. A Tomi az egyetemről csatlakozott hozzánk, őt is elvarázsolta a kiállítás.

Amikor végeztünk, elbúcsúztunk a csapattól és a 9-es busszal elmentünk a Nyugatiba, ahol felszálltunk a Vácra tartó vonatra. Tervezett út volt, Zalán nagyon szereti a tömegközlekedési járműveket, s mivel Apa ezen a napon még dolgozott, így nagyszerű megoldás volt. 17 órakor már ott is voltunk. A Camelot hotelba tartottunk, hogy megkezdjük a kirándulós hosszú hétvégénket. 
Vácig jutottunk, beültünk vacsizni a Csocsaj étterembe, s ott csatlakozott hozzánk Apa, s az utolsó 6 km-t már együtt tettük meg.

A hétvégénk folytatásáról a másik blogban készül bejegyzés.

2015. április 11., szombat

Itt hagyott bennünket a nagymamám...

Sajnos elveszítettük a nagymamámat, Zalán dédijét. Váratlanul, hirtelen... :'( 
Március 7.-én (Tamás napján) elesett, combnyaktörést szenvedett. Kórházba került, szegecselték a combcsontját, március 20-án a kecskeméti traumatológia átadta a kalocsai rehabilitációs osztálynak, gyógytornázni. 24-én a reggeli ébresztéskor holtan találták az ágyban... :'''((((  A diagnózis: szívmegállás. Március 30-án (Zalán napján) eltemettük.... 85 éves lett volna június 23-án... Szép kort ért, de nem volt a levegőben, hogy elveszítjük. Egészen az elesését megelőző napig ellátta magát. Egyedül élt, de az önmaga körüli teendőket elvégezte. Csak a bevásárlást, a mosást, a veseműtétet követő kontroll vizsgálatokat, a téli tüzelőjének a behordását kellett neki segíteni.  
Nagyon fáj a lelkünk, hiányzik ... 

Drága Mami! Már nem fáj térded, csak a mi szívünkben van mérhetetlen fájdalom. Pihenni tértél... Nyugodj békében! 






A temetésre a Zalánt nem vittük, a Nagyija vigyázott rá. Temetés után tekertünk ki a temetőbe, s amikor meglátta a sok koszorút a síron, így szólt: 
-Nagyon szerethették a mamit, mert nagyon sok virágot hoztak a sírjára! 

Átsétáltunk az anyukám sírjához, majd vissza a mamiéhoz. Megálltam a sírja mellett és elmélyültem a gondolataimban. Arra lettem figyelmes, hogy a kisfiam a szemközti sövény mögé lopakodik. Rápillantottam és meglátta a szememben a kérdőjeleket, s így szólt:
- Eszedbe jutottak  szép emlékek? 
-Igen! - mosolyogtam rá.
-Akkor hagylak egy kicsit, hogy nyugodtam emlékezzél!


Szívem minden szeretetével szeretem az én 6 éves, tapintatos, figyelmes kisfiamat!