7. szülinap

Nagyon-nagyon várta ezt a napot, a szülinapját... Már két-három hónapja téma, az utóbbi hetekben pedig nagyon készült rá. Olyan kérései voltak, hogy bújunk el a lakásban és egyszerre ugorjunk elő, Boldog szülinapot kiáltással, hogy fújjuk ördögnyelvet, legyenek parti sapkák, legyenek lufik.
Ezek közül azt valósítottuk meg, hogy a Tomival korán keltünk  és felfújtunk narancs és fekete színű haloween-os lufikat, becsempésztük a szobájába és szintén  narancs és fekete szerpentineket akasztgattunk mindenhová a szobájában. Sikerült az akció, nem ébredt fel és nagy izgatottan vártuk, hogy kinyissa a szemét...

Amikor kinyitotta felpattant, átrohant a mi szobánk ajtajába és hangosan, indulatosan kopogtatni kezdte. A konyhából jöttem elő és kértem, hogy halkabban, mert apa még alszik. Nagyon dühösen így szólt: -MIÉRT???? MIÉRT????

-Mit miért? - kérdeztem?
-Miért kellett szalagokat? Nem szeretem a szalagokat!!! - majd vissza masírozott a szobába. Utána mentem és jobb kedvre derítettem. :) Sikerült, nagyon vidáman várta, hogy felköszöntsük!

A vendégek érkezése előtt megköszöntöttük, azért, hogy a Tomi üzembe tudja helyezni, illetve ki tudja próbálni mielőbb.

13 óra körül érkeztek a vendégek, és csoportosan mentünk el egy helyi kisvendéglőbe, ahol elfogyasztottuk az ebédünket.

Ebéd után hazajöttünk, tortáztunk és játszottak a gyerekek. Zalán nagyon jól érezte magát. Este 9 körül távoztak a vendégeink. :) 

Az első szomorú fej története

Ma volt az első szereplése, zsoltáréneklő versenyen volt. Kb.150 ember elé kiállt és elénekelte a 134-es zsoltár első versszakát.

Előtte nem találkoztunk, mert később érkeztem a helyszínre, mint ők és a végéről pedig el kellett jönnöm . Így az iskolában vártam, hogy visszaérjenek és ezzel fogadott: 

-Újra kell kezdenünk számolni az időt. :( 

-Csak nem szomorú fej????- kérdeztem.

-De igen! Visszaadás miatt! 

-????

-Viktor összefirkálta a matek lapomat és én visszaadtam neki. És a Zsófi is összefirkálta. Kiment zsebkendőért és amikor jött visszafelé, Ő is összefirkálta a lapomat. Mindhárman szomorút kaptunk.

Szólni sem tudtam a meglepettségtől... Annyira arra készültem, hogy a zsoltáréneklő miatt megdicsérem és ehhez képest egy szomorú fejjel kell szembesülnöm. Az első szomorú fejjel! Minden nap azzal fogadtam, hogy van-e szomorúja, de ma valahogy nem jutott eszembe. Váratlanul ért. Mondtam neki, hogy nagyon szomorú vagyok én is...

Hirtelen eltörpült a bátorsága, az ügyessége, az szófogadósága, amit a zsoltáréneklő versennyel kapcsolatban tanúsított. Megbeszéltük, hogy nem volt szép dolog amit tett és valóban újra kezdjük a számolást és ma nem számítógépezhet.

Hazaérve, apának is elmesélte logó orral a történteket. Látszólag tényleg bánta, és szó nélkül fogadta el a büntetést is. Átnéztük a táskát, megállapítottuk, hogy nincs házi feladat. Visszapakoltuk a táskát és el kellett mennem az állomásra, a Tomiért. 

Amikor hazaértem, az ajtóban várt és kérdezte, hogy pontosan mire is terjed ki a büntetése? (Azt hittem, hogy megzabálom, olyan aranyos volt!) Csak a gépet nem kapcsolhatja be, vagy a tv-t és a tabletet sem?  (Egyiket sem kapcsolta be, míg távol voltam, várt haza, hogy mire kap engedélyt.) 

Már megenyhültem és talán visszakoztam volna is a büntetéstől, hiszen láttam rajta a megbánást, azt, hogy valóban sajnálja. Azt gondoltam, hogy elég büntetés volt szegénykém számára, hogy egész nap őrlődött a dolgon és hogy elénk kellett állni és elmondani. De elvem a következetesség, így ha már egyszer kimondtam, akkor annak úgy kell lennie. Feltettem neki a kérdést:

-Ha Te szülő lennél és a Te kisfiad hozott volna szomorút az iskolából, akkor hogyan büntetnéd? Megbüntetnéd-e? 

-Igen, megbüntetném. Nem gépezhetne és nem tabletezhetne.-hangzott a határozott válasz.

-Rendben! Én ennél engedékenyebb vagyok, csak a gép lesz büntetés, ma nem kapcsolhatod be!

Kaptam tőle puszikat és látszólag elégedetten távozott.

Ezen a délutánon, estén valóban nem volt bekapcsolva a számítógép, fel sem merült benne, hogy ellenkezzen vagy esetleg alkudozzon. Teljesen tiszteletben tartotta a kérésemet.

Esti zuhanyozásnál kérdeztem Tőle, hogy szomorú-e? Ezt a választ kaptam:

"Nem vagyok szomorú. Amikor megkaptam és amikor hazajöttem nagyon szomorú voltam, de már kiszégyelltem magam! "

:D :D :D 

Szomorú fejjel is világ a világ, ezekből is tanul, ebben teljesen biztos vagyok. Csak sajnálom, hogy ilyen korán, 6 évesen kell szembesülni azzal, hogy az élet olykor tartogat pofonokat. Úgy megóvnám még ettől... 

146 mosolygós fej után, íme 1 szomorú fej: 

Az oklevél a zsoltáréneklő versenyért, ahol bátran, mosolygósan énekelt:

Az első felmérő :)

Matematikából elérkezett az első felmérő dolgozat megírásának az ideje...Ismét egy mérföldkő, egy ELSŐ dolog az ő kis életében, amelyekből az utóbbi pár hétre elég sok jutott. Ismerkedik az Ő kis lelke a világ nagy dolgaival. :) Egy kicsit féltem ettől, de hát, ez az élet sora, rendje. 

Visszatérve a felmérőre... Nagyon-nagyon büszke és boldog vagyok, mert ez a bizonyos ELSŐ felmérő, 100%-os lett, aranypontot kapott érte. Büszke magára, örül a sikerének. Továbbra is nagyon szeret suliba járni, 

Amikor megkérdeztem Tőle, hogy miért, ezt a választ kaptam: -Mert sokat vagyunk kint az udvaron ebéd után és mert jó fiúnak tartanak. :) Valóban jól viselkedhet, mert  6 hete, hogy suliba járnak és egyetlen egy szomorú feje sincs, pedig nagyon hamar kiosztásra kerül 1-1 db. 

A szeptember havi magatartás és szorgalom "jegye" példás.
Biztosan fog ez változni, ha megszokik, beilleszkedik és összekovácsolódik az osztály, de legalább a kezdet jónak mondható.

Aranyos reggelente, az alábbi képeken látható, hogy még nem kezdődött el az óra, de a Viktorral már a tankönyvet nézegetik. Mindig érdekli, hogy mit fognak tanulni, itthon is mindig előre szokott lapozni a könyvben.