2014. október 31., péntek

6. szülinap


6 éves lett az én "kisbabám".... :)  21,8 kg és 114 cm.

Az eddigiekhez képest rendhagyó módon ünnepeltük.... két napon... :)

Szombaton és vasárnap. Első napon a Hugiék és a Piroskáék köszöntötték fél. Délután 3 körül vártuk a vendégeket, mert a Málna még alszik délután és az ébredése utáni időpont a legoptimálisabb. A Mami az idén nem tartott velünk, betegségre, gyengeségre hivatkozva. 
Vasárnapra ebédet szerveztem, az Öcsémék és a Keresztszülei kaptak meghívást, de a Tibiék egy óra körül lemondták. Azért szerveztem két napra, mert kicsi a lakásunk és egyszerre nem fértünk volna el, de ha tudtam volna, hogy 5 ember sem lesz jelen, akkor akár egy napon is lehetett volna. :)

Mindkét nap volt torta, szombaton egy madagaszkár pingvinje formában eszterházi torta, apának pedig egy szív formájú belga csokitorta. A Hugiéktól kapott egy kosárlabda alakú, epres-csokidarabos tortát. Vasárnap pedig egy Minecraftban ismeretes torta tökéletes mása, amely nagy sikert aratott a fiúknál. Íme képekben:










A Zalán nagyon jól érezte magát, nagyon boldog volt. A Nagyiéktól plüss Spongyabobot és Patrikot kapta, valamint egy spongyabobos étkészletet. A Hugiéktól egy Transformersből autóvá alakítható játékot, az Imiéktől pedig egy NERF szivacskilővő fegyvert. Mindegyiknek nagyon örült. Ímiék készültek, mert elhozták a saját fegyver készletüket is és hatalmas csatát rendeztünk. Egy kis ízelítő videó a hangulatról! :) 







2014. október 19., vasárnap

Angol foglalkozásra járunk...

Az ovisportos kosárlabda mellé az angol is helyet kapott Zalán életében. Heti egy alkalommal játékos formában tanítja nekik Szilvi néni az alapszavakat. Nagyon lelkesen, amolyan visszaszámolósan várta, hogy elkezdődjön. Sajnos, az első alkalomról egy családi hosszú hétvégés rekreáció miatt lemaradt, így ismét csak visszaszámolt a következő hétig.
A helyi iskola könyvtárában vannak a foglalkozások és a szülők is ott maradhatnak, tisztes távolságból figyelve az eseményeket. Az óra első felében nem volt aktív, a bemutatkozás új dolog volt számára, nem ment neki. Később, amikor a színekről és a számokról tanultak, akkor már bátrabb volt, hiszen ezek számára ismerős szavak voltak.
Vidám és aktív volt, szívesen vett részt az órán, s alig lett vége, máris várja a következő alkalmat. :) 

Készítettem egy kis videós ízelítőt és egy másikat is. :) 






2014. október 18., szombat

Gyermek kerékpár vásárlás előtti gondolatok - ismét

Zalán megtanult bicajozni, a 16-os méret még éppen jó neki, de a Decathlonban vásárolt kerékpár nem legjobb vázgeometriával rendelkezik, nem lehet kényelmi beállításokat végezni rajta (pl. kormány dőlésszög... ) és a gumi szélessége is inkább a traktoréhoz hasonlít, mint egy kezdő kerékpároséhoz. Emiatt nem kényelmes és nem élvezetes számára a tekerés, hanem nehéz fizikai munka, ami hamar szenvedéssé válik számára. 
Így ismét kerékpárvásárlás előtt állunk. :) Sokkal körültekintőbben, sokkal alaposabban kell ezt a feladatot elvégezni, mint korábban tettem. Szülőként sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk megszeresse a bringázást, de szintén a mi feladatunk, hogy ügyeljünk a gyerkőc biztonságára is.

A futó bicikli jó ötlet volt, nagyon szerette, viszont a jelenlegi kerékpár nem nőtt a szívéhez, minden alkalommal valami trükkhöz kell folyamodnom, magától szinte sosem szorgalmazza a kerekezést. Fontos lenne megkedveltetni vele, hiszen tavasszal már úgy megyünk kirándulni, túrázni, hogy Ő is saját bicajjal. Természetesen nem 50-60 km-es túrákkal kezdünk, de a legkisebb távot is élménnyel kellene megtennie. Nagyon sokat olvasgatok a témában, orvosi, kerékpáros szakmabeli javaslatokat és felhasználók tapasztalatait. 
Összefoglalva a sok-sok információt, igyekeztem kiszűrni a valóban értékeseket.

Az összes többi sporteszközhöz hasonlóan a kerékpárnak is tökéletesen kell illeszkednie a tulajdonosához. A legfontosabb szempontok egyike: a méret.
20"-os gyerekkerékpár a 6-9 éveseknek készül, ha az párosul 110 – 130 cm – es magassággal. 

Zalán tökéletesen beleillik a kategóriába, 6 éves és 114 cm magas.

A kerékpár lehetőleg ne legyen nagyon nehéz, mert egy nehéz bringát elindítani és megállítani is nehezebb. Ez bizony sajnos gyakran előfordul a gyerekbicikliknél, hiszen nem lehet pár ezer forintból alumíniumvázas kerékpárt kihozni, így a legtöbb acélvázas, gyakran súlyuk vetekszik a felnőtt bringákéval.

A váznak alacsony legyen az átlépési magassága, hogy vész esetén könnyebben le lehessen ugrani bringáról.
Hamar és biztonságosan meg lehessen vele állni. Ha már nagyobb a gyerek (elmúlt 4 éves), akkor a szabadon futó (nem kontrás), kétfékes a biztonságos.

A kerekek legyenek jó minőségűen csapágyazottak a megfelelő gördülés és tartósság miatt, alumínium felnivel (abronccsal) a könnyebb gyorsítás-lassítás érdekében, tömlős (belsővel ellátott) nem túl széles gumikkal, hogy megfelelő tapadásuk legyen, és ne rázza szét a macskakő a gyereket. E szempontból a teleszkópos változatok a komfortosabbak.

Kellően állítható legyen a kormány (legalább a dőlésszöge), az ülés (magassága, dőlésszöge), a fékkarok távolsága állítható legyen (létfontosságú a megállíthatóság szempontjából).

Mindezek ismeretében és  Decathlonban megvásárolt nem túl optimális kerékpár után, valamint felidézve a saját tapasztalatokat, miszerint a kerékpározást csak megfelelő minőségű kerékpár esetén lehet élvezni, a neves gyártók termékeit nézegetem. Mivel ezen kerékpárok új ára elég húzós, felkutattam  a használt kerékpáros oldalakat is, de nem túl bő a kínálat. Pillanatnyilag egyetlen potenciális jelöltet találtam...

Azt gondolom, hogy keresek 1-2-3 éves használt kerékpárt, elviszem szakszervizbe, átnézetem, beállíttatom, az esetlegesen  szükséges alkatrészeket kicseréltetem.
Így az új ár kb. feléért lesz egy könnyű, jó állítási lehetőségekkel rendelkező, használható kerékpárunk és remélem Zalán is olyan élvezettel fogja majd tekerni, mint mi az Édesapjával! :) 

2014. október 13., hétfő

Fogacskák 2.

3 nappal ezelőtt írtam a fogakról és akkor még nem gondoltam, hogy egy sajnálatos esemény miatt ilyen hamar ismét ez lesz a téma... 
A hétvégét Velencén töltöttük, egy kis évfordulós ünneplés kapcsán. A Hotel Velencében töltöttünk el egy csuda klassz hosszú hétvégét. Ez a Zalán kedvenc szállodája, ezért esett erre a választásunk.

A mai, azaz az utolsó napon apa és kisfia mérleghintáztak... Talán egy kicsit vehemensebben, mint ahogy az indokolt lett volna és Zalán előrebukott, majd leesett. Beütötte a fogantyúban a pocakját és deszkába pedig az állát, és ettől pedig kitört a mozgó fogacskája. :(((((((((((((((

Nagyon sajnálom szegényt, megviselte az eset. Sírva mondta, hogy kitört a foga, miközben kiköpte. :((((

Felvettem a fogát, majd letettem a kabátokat, a telefont és fogacskáját a padra és megnéztük a pocakját és a száját is. A hasán semmi nem volt látható, a foga helye vérzett. Nyűgös volt, de nem tudtam eldönteni, hogy  a fizikai vagy a lelki fájdalom miatt. Nagyon várta már a fogcserét, a 6 éves kort, a fogtündért...

Mivel ott nem volt lehetőségem "alapos" vizsgálatra, így a szoba felé vettük az irányt, hogy az ágyon. levetkőzve jobban meg tudjam nézni. Amint ezt kitaláltam, már kaptam is fel a padról a kabátokat, táskát és azzal a lendülettel a foga ki tudja hová lett... Keresgetni kezdtük, de eredménytelen maradt a cselekedet. Hamar feladtuk,hogy mielőbb a szobába jussunk.
 A Zalán nagyon szomorúan azt mondta az apjának, akit egyébként is gyötört a lelkiismeret furdalás: -Apa! Az lesz a büntetésed, hogy szobáig vinned, kell! De nem a nyakadban, hanem a karodban! 
Apácska hősiesen teljesítette a reá kiszabott büntetést, felvitte a kicsi fiát a szobába... 
A ínye már nem vérzett, a pocakján sem volt semmi külsérelmi nyom. Azt mondta, ha megnyomja, akkor egy kicsit fáj a köldöke mellett...

Összepakoltunk a szobában, levittük a bőröndöket, kijelentkeztünk a szállodából, majd bejelentkeztünk a wellness részlegbe. A Zalán mindvégig csöndes és szomorú volt, a nyelve folyton a kiesett foga helyét tapogatta. Bántott nagyon, ezért miután letelepedtünk a medence mellett, beszélgetni kezdtem vele. Elmondtam, hogy az a fogacskája azért esett ki, mert mozgott, 1-2 héten beül ez mindenképpen megtörtént volna. Az összes foga, ami most a szájában van, ki fog esni, helyette gyönyörű, szép csontfogacskák fognak nőni. Ez után a beszélgetés után, mintha elvágták volna, vidám és lelkes lett, többé már nem bánkódott.

Én sajnálom nagyon, hogy így történt, illetve azt is, hogy a kapkodásom, figyelmetlenségem miatt a kiesett fogát elveszítettük, nem tudtuk eltenni. A ma (elsőként) kiesett fogacskánk a kibújáskor, 2009.09.25.-én a 3. foga volt, így  5 év és 18 napig "szolgált" Zalán szájában. 

Az eseményről videó is készült, bár amikor rögzíteni kezdtem, még nem tudtam, hogy ez lesz belőle...


Később kétszer is visszamentünk a helyszínre, keresni a kiesett fogacskát de sajnos nem találtuk meg. Kisfaim otthagyta a fogát a kedvenc szállodájában.... :((((((((    Valahol itt van: 




2014. október 9., csütörtök

Fogacskák...

Elérkeztünk a fogváltás idejéhez... Azoknak az apró, kicsi, fogacskáknak, melyeket úgy vártunk néhány hónaposan, lejárt az idejük. Dolgukat elvégezték és itt az ideje a cserének. 
Ma vette észre, hogy a bal alsó, középső foga mozog.... :) Olyan édes volt, ahogy berohant a nappaliba és  mondta, hogy a foga mozog, ki fog esni. :)
Megnéztem, és valóban... csak a lehelet tartja, és jól láthatóan az alatta növekvő fogacska tolja kifelé.
Már régóta foglalkoztatja a fogváltás gondolata, régóta várja, hogy jöjjön a "fogtündér" . Várja, hogy 6 éves legyen, mert mindez akkor fog megtörténni...
Az Anna, Peti, Gergő meséből vannak ilyen emlékei, én sosem beszéltem neki fogtündérről. De ő szorgalmasan várja, és a kieső fogait a párnája alá szeretné tenni. Ugyanis onnan viszi el a fogtündér... :D 



2014. október 7., kedd

Zalán mondta...

Kedd reggel, a többi napokhoz képest korábban kell ébreszteni a Zalánt, mert óvoda előtt a Tomit ki kell vinnünk az állomásra.
Egyébként 7:45 körül ébresztem, ha addig nem ébred fel magától, keddenként pedig 7 órakor. Így történt ma is.... :) simogatva ébresztgettem, felemelte a fejét, kinyitotta a szemét majd így szólt:
 -Miért ilyen korán ébresztettél??
-Honnan tudod, hogy korán van? -kérdeztem. Az ablak felé biccentve a fejét azt mondta: 
- Nézd meg a fény állapotát! Túl kevés... Ilyenkor még csak  5 vagy 6 óra van! 

:) :) :)

2014. október 5., vasárnap

Fejlődik...

Azt elmúlt napokban a le és felszállást, valamint a kanyarodást gyakoroltuk az udvarban Zalánnal. Krétával felrajzoltam azt a kört, amit követnie kell, s egészen jól belejött. 
Íme egy videó róla!


Gyönyörű, napsütéses késő őszi idő volt ma, mindenképpen a szabadba szerettem volna tölteni... Így született meg az az ötletem, hogy hárman, kerékpárral menjünk el fagyizni, majd az üzletbe,



Fagyiztunk az új főtéren...




 Ez volt az első éles bevetésünk a forgalomba. A vasárnap jó választásnak tűnt, mert akkor a legkisebb a forgalom. Ma is így volt, csupán néhány autóval találkoztunk. Jól sikerül a debütálás, nagyon ügyes volt a kisfickó. Én mentem elől, ő követett, majd a sort apa zárta. Megbeszéltük, hogy kizárólag csak utánam jöhet, nem önállósíthatja magát, illetve amikor szólok, hogy megállunk, akkor fékeznie kell és leszállni a kerékpárról. Mindent a megbeszéltek szerint csinált, nagyon ügyes volt. Kb. 3 km volt a mai táv, remélem szépen lassan tudjuk növelni.... Tavaszra már kirándulós terveink vannak... :) 

A kosárlabdához továbbra is nagyon lelkesen és pozitívan áll, várja az edzéseket, aktívan és boldogan részt vesz az órai munkában.




Jövő héttől újabb kihívás vár rá, angol foglalkozásra fog járni. Nagyon meglepett a reakciója, amikor elmondtam neki, hogy van lehetősége angolt tanulni, kirohant a szobából, ujjongott és azonnal indulni akart... :D 
Elmondtam, hogy csak a jövő héten csütörtökön tudunk menni és nagyon szomorú lett. Kérdeztem Tőle, hogy miért szeretne angolt tanulni, miért örül annak, hogy tanfolyamra fog járni? Azt válaszolta: -Mert akkor nem kell lassan tanulnia a Tomitól, hanem tud gyorsan tanulni.... mert a Tomi mindig csak egy szót mond neki, amikor ő kéri, hogy tanuljon vele angolul.... :)  
Ugyanis teljes magánszolgalomból tanulta meg a színeket, számokat, (most 15-ig tud angolul elszámolni), néhány állat nevét, illetve néhány egyéb szó a szókincse. Tele van tudásvággyal, szivacsként szívja magába az információkat. Rajtunk nem múlik, a lehetőséget megadjuk neki. :)