2013. augusztus 31., szombat

Adriai nyaralásunk

Idei évben ismét a Varga család vendégszeretetét élvezhettük, akik immár sokadszor hívtak meg egy hét nyaralásra az Adriai tengerparton lévő nyaralójukba. A meghívás köszönettel elfogadtuk és augusztus 18.-án reggel útnak is indultunk.
























2013. augusztus 8., csütörtök

Úszótanfolyam folytatódik

A két héttel ezelőtti láz mindösszesen két napig tartott, de közvetlenül utána orrfolyás és köhögés követte. Mivel nem volt lázas, nem vittem vissza az orvoshoz, azt gondoltam, hogy néhány nap és elmúlik. De nem így történt. Már már úgy tűnt, hogy javul, de 1 héttel később ismét jobban köhögött és jobban folyt az orra. Továbbra sem volt lázas, de ennek ellenére úgy döntöttem, hogy visszaviszem Zsuzsa nénihez, mert  hosszú hétvégi kiruccanásra készültünk egy wellness szállóba, és nem szerettem volna úgy elvinni, hogy nem nézi meg. Csakhogy a mi Zsuzsa nénink éppen nyaralt, és a helyettesítés pedig délután volt. Átértékeltem: nem viszem idegen orvoshoz, veszek egy hurutoldó készítményt a gyógyszertárban. 
Nem javított a helyzeten, ennek ellenére remekül érezte magát a Hotelben, úszott, játszott, pancsolt, szinte végkimerülésig. :) Úgy érkeztünk haza, hogy ismét betegebb volt, így hétfőn mégiscsak meglátogattuk az idegen doktornénit. Ő azt mondta, hogy a tüdeje tiszta, az orr és arcüregből visszacsorgó váladékot észlel, ez okozhatja a köhögést. Így kaptuk antibiotikumot mellyel szinte 2 nap alatt meggyógyult. 
Ilyen előzmények után, a Nagyi által finanszírozott hétből fennmaradt 3 napot tologattuk magunk előtt, egészen addig,amíg nem tudtuk tovább halogatni, hiszen elérkezett a Cápa program a utolsó héthez...
Szerdán ismét a strandon kezdtük a napot. Zalán ügyes, aktív résztvevője volt az óráknak, láthatóan fejlődött. Már úszólap nélkül gyakorol, a lábtempó mellé szépen kartempózik. Csütörtökön a Laci azt mondta, hogy már nem ebihal, hanem aranyhal, nagyon ügyes. :)
Ime egy kis videó arról, hogy jelenleg hol tart a fejlődésben. 
Büszke vagyok rá, hiszen nagyon aranyos, szófogadó, aktív, rendkívül igyekszik, szeretne megfelelni. A magaviseletére sem lehet semmi, de semmi rosszat mondani. Elégedett vagyok, hiszen kicsik még, s a legtöbb gyermekkel van probléma. Leginkább a két véglet figyelhető meg, vagy eleven és szófogadatlan,  folyton fegyelmezni kell, vagy sír, mert fél a víztől, vagy hiányzik anya, vagy csak úgy, vagy ki tudja miért... s nagyon simogatja anyai lelkemet, hogy Zalán nem közéjük tartozik. Számomra az Ő viselkedése a természetes, eddig is nagyon elégedett voltam vele, és most, hogy láttam, bizony ez nem általános, még inkább büszke vagyok.:)
(S mielőtt bárki elfogultsággal vádolna, más szülők is megdicsérték és elismerően szóltak róla. Volt aki azt mondta, hogy nagyon ügyes vagyok, tartsak gyermek nevelési tábort, elhozzák a gyermekeiket. Más azt kérdezte, hogy hogyan értem el, hogy ilyen nyugodt? Volt, aki azt mesélte, hogy látta a Zalánt állni egy helyben., s kérdezte Tőle, hogy Te mit csinálsz itt? Nem jössz a többiekhez? Erre a kérdésre az én kisfiam azt felelte, hogy: -Nem, mert anya azt mondta, hogy várjam itt. 
Amikor pedig a Zoli azt mondta nekik, hogy gyertek gyerekek, tegyük magunkat az úszás tárgyává, akkor Zalán azt válaszolta, hogy: -Én eddig is az úszás tárgya voltam! Minden felnőtt jót nevetett, s volt aki megjegyezte, hogy olyan jópofa dolgokat tud mondani. Szóval ezeket csak zárójelben és kisbetűkkel írtam, de nagyon büszke vagyok rá.)

Holnap lesz az utolsó nap, jövőre folytatás következik. :) 

Zalán mondta...

A minap a teraszon grilleztünk, beszélgettünk, vacsoráztunk, élveztük a nyarat.:) Eközben a Zalánra rászállt légy is és szúnyog is. Amikor már többedszer hessegette el magáról őket, így szólt: 
-Ezek a legyek és szúnyogok nem tudják, hogy nem vagyok légy és szúnyogtartó???? 
:D :D :D