2014. március 26., szerda

Kivizsgálás előtt állunk

Nagyon-nagyon büszke voltam arra, hogy négy és fél éves koráig a Zalán mindösszesen 3x volt beteg, abból egyszer himlős volt. Büszke voltam, de ugyanakkor természetes is volt számomra, hiszen 2 nagyobb testvére sem volt beteges sosem. Sem közösségbe kerüléskor, sem később. Tomi az elmúlt 12 évben 2x hiányzott az iskolából betegség miatt.
Ennek viszont sajnos vége szakadt és átbillentünk az ellentétes oldalra. Tavaly  júliusban az úszótanfolyam volt az első közösségi élményünk, ahol elkezdődött immár 8 hónapja tartó kálváriánk. Lázas lett, orrfolyás, köhögés következett, melyek közül a lázas állapot elmúlt, az orrfolyás, de még inkább a köhögés azóta is fennáll. Szeptemberben elkezdődött az óvoda és ez nem javított a helyzeten. Októberben fül-orr-gégészeten jártunk, ahol azt mondták, hogy semmi rendellenes, vélhetően allergia. Majd kinövi. Október végén talán 1 hét erejéig megszűntek a panaszok, de november elején ismét láz, orrfolyás, köhögés. Ebből még fel sem épült, amikor november közepén egy újabb baktérium fertőzte meg, visszaesett, ismét rosszabbra fordult az állapota. 
December 5.-6. napjára tűnt úgy, hogy "meggyógyult", persze a köhögés akkor is jelen volt. Semmi egyéb tünet, csak a köhögés. Akkor úgy döntöttem, hogy decemberben már nem viszem oviba, mert nem szerettem volna, hogy karácsonyra ismét lebetegedjen. A terv működött és az utolsó hétre már talán a köhögése is elmúlt... Csakhogy elérkezett a január, ismét ovi következett. Talán 4 nap után ismét láz, köhögés, orrfolyás. 3 hetet itthon töltött, s amikor ismét oviba mentünk a köhögése még nem szűnt meg. Újabb 1 hét után ismét lázas, köhög, orra folyik. Tüszős mandulagyulladás.... Antibiotikum, orrcsepp, lázcsillapító, hurutoldó. 12 napig volt lázas, közben antibiotikumot váltottunk, de nem hozott eredményt. A doktornőnk torokkenetet vett, melynek az eredménye negatív lett. Vírus okozta a problémát. Március elején mentünk ismét oviba, ekkor 8 napot is sikerült ott tölteni, de közben végig köhögött. 8. nap este ismét lázas lett, másnap ismét orvoshoz mentünk. Torka piros, de nem olyan csúnya, mint ez előző hónapban volt, mondta a doktornőnk. Ismét antibiotikum, lázcsillapító, orrcsepp és hurutoldó.
Alig értünk haza az orvostól, mikor elkapta egy köhögő roham... 2-2,5 óráig tartott, közben 2x hányt. Semmivel nem lehetett csillapítani a köhögését... Miután elmúlt a roham, visszatért a "régi" köhögése. Sem a délután, sem az éjszaka alatt nem volt semmi extra, köhögött éppúgy, mint ez elmúlt hónapokban. Majd jött a másnap, és egy újabb köhögőroham... Szintén hányt, és semmivel nem tudtuk csillapítani. A tehetetlenség érzése borzasztó... Amikor látod, hogy szenved, de NEM TUDSZ RAJTA SEGÍTENI! Szörnyű volt! 1-1,5 óra múlva kétségbeesetten hívtam fel a Zsuzsa doktornőt, hogy segítsen rajtunk... Felírt egy kúpot, rohantam a receptért, kiváltottam és száguldoztam haza, hogy mielőbb segíteni tudjak rajta. kb. 15-20 perc alatt hatott a kúp, s vége lett az aznapi szenvedésének. A következő nap is volt rohama, de már az elején kapott kúpot, így kb 1-1,5 óráig tartott. A következő napokban is megfigyelhető volt egy időszak, amikor "rohama volt", de mindennap csökkent ennek az erőssége. Másfél hétig volt itthon, amikor ismét oviba készültünk. Megbeszéltük vasárnap, hogy már jól van, csupán csak köhög, így másnap reggel irány az óvoda! Reggel amint felkelt ismét, tüsszögött, orra folyt, és jobban köhögött. Úgy döntöttem, hogy nem megyünk oviba és ennek a dolognak most már valahogyan véget kell vetni... Egy hete érlelődik bennem, hogy ki kell vizsgáltatni, fel kell deríteni, hogy mi a probléma... Felkerestem a doktornéniket, s Ő is egyetértett velem. Kaptam Tőle egy nevet, egy közeli város kórházában működő gyermekosztály osztályvezető főorvosának nevét. Pulmonlógus, forduljunk hozzá bizalommal, segíteni fog....  Mindez tegnapelőtt, hétfőn történt.
Még aznap fel is hívtam, azt mondta, hogy két úton lehetséges a kivizsgálás, egyik az, hogy befekszik a kórházba és akkor néhány nap alatt meg tudnak csinálni minden vizsgálatot, vagy pedig előjegyeztetjük magunkat járóbeteg rendelésen. Pillanatnyilag június-július környékére tudnak időpontot adni. Azt hittem rosszul hallok... 
Befeküdni semmiképpen nem szeretnék, de a nyárig várni sem. Mielőtt felhívtam, rákerestem a neten és láttam, hogy van magánrendelése is. Így megkérdeztem, hogy amennyiben ott keresem fel, akkor is várni kell? Egyértelműen NEM volt a válasza. Így a kérdés megoldódott, kedden már fel is kerestük. 
Azt mondta, hogy 4-6 hétig tartó vizsgálat sorozat következik, s ha meg tudom oldani, hogy ez idő alatt ne vigyem oviba, akkor az nagyban segítené a munkájukat. Szerencsére abban a helyzetben vagyunk, hogy meg tudom oldani...
Ma, első lépésként vérvételre mentünk a kórház gyermekosztályára. Szegény kicsim nagyon félt, nem volt még vérvételes tapasztalata, így nem is tudta mi vár rá. Próbáltam erőt adni neki, biztatni, bátorítani, több-kevesebb sikerrel. 
Nagyon gyorsan végeztünk, nagyon szuper, hogy az osztályra kellett mennünk, összesen nem töltöttünk 20 percet. Tovább tartott leparkolni... :) 
Az is nagyszerű, hogy a leletért nem kell külön szaladgálni, hanem odaadják a főorvos asszonynak és Ő magával viszi a magánrendelésére. Nekünk csak oda kell menni a jövő héten.
Kaptunk egy szteroidos orrspayt is, melyet 7-10 napig kell használni. Így most fújunk napi 2x, és várjuk a véreredményt... 

Zalán mondta

Ma is együtt zuhanyoztunk, mint ahogy már évek óta, nap mint nap...
Arra lettem figyelmes, hogy a kisfickó alaposan szemügyre vett. Kis idő múlva megszólal:
-Én nem vagyok orvos,  (itt felvitte a hangsúlyt és néhány másodperces hatásszünetet tartott) , de nem olyan a tested, mint a többi nőé!
-Hanem milyen? - kérdeztem tőle.
-Csíkok vannak rajtad. - hangzott a válasz!

:) :) :)

Elmeséltem neki, hogy a csíkokat neki (is) köszönhetem... :)

2014. március 25., kedd

Málna mondta...

Vasárnap ünnepeltük a Zalán unokahúgijának a születésnapját, névnapját. 3 éves, tüneményes kislány. Amikor odaértünk azzal fogadott, gyermeki őszinteséggel:
-  Hoztatok nekem ajándékot?  
:D :D :D 

Elérkeztünk az ebéd azon pontjához, amikor gyertyák elfújása következett. Nagy levegőt vett és éppen kifújni akarta, amikor megszólaltam:
-Ne fújd még el!! Először gondolj valamire, kívánj valamit!!!
Lassan kiengedte a levegőt és nem fújta el a gyertyát. Ült és nem szólt semmit. Hugiékkal beszélgettünk és már szinte el is felejtettem, hogy mire kértem. Hiszen legbelül nem is gondoltam komolyan, inkább viccnek szántam, ugyanis nem hittem, hogy tudja mi az, gondolni, kívánni valamit. Még olyan kicsi..:)  Eltelt néhány perc, talán 2 esetleg 3, amikor a Málna így szólt:
- Azt kívánom, hogy Apa itthon legyen!!! - és nekiáll elfújni a gyertyákat...


:'(  :'(

Szívem legmélyebb rétegébe hatolt vele, annyira drága volt. Könnyekig hatódtam ... Egyrészt, mert tudta, hogy mit várok Tőle, másrészt nem babát, nem édességet kívánt (ezeket mind nagyon szereti), hanem a kamionos édesapját szeretné itthon, maga mellett tudni, hiszen ő 1 esetenként 2 hétre is távol van a családjától. Édes, okos, aranyos kis 3 éves Málna...

Zalán mondta...

Dunaújvárosba készültünk, Dr.Sípos Edit pulmonológus szakorvoshoz, hogy kivizsgálja Zalán fél éve tartó köhögését. Már csak a cipő és a kabát felvétele volt hátra... Kérdeztem a kisfiam, hogy melyik cipőt vegyük fel. Legnagyobb meglepetésemre nem a legújabb kedvencét választotta. Azt mondta:
-A Doktornénihez nem való menő cipő, hanem csak egy sima átlagos.


:) :) :)


Útközben elhaladtunk egy temető mellett. Megállapította, hogy nagyon sokan meghaltak már... Érdekelte a téma, hosszasan beszélgettünk róla. Öregedésről, elmúlásról, születésről. Amikor az került szóba, hogy én is meg fogok halni, akkor mondtam, hogy majd neki kell eltemetnie. Mire Ő:
-Én nem foglak téged eltemetni....
-Hát akkor mi lesz velem? Hogy kerülök a temetőbe?-kérdeztem.
-A többiek is a fiaid!!! -hangzott a válasz.


:) :) :)

2014. március 19., szerda

Zalán mondta

Kinézett a nyitott ajtón és ideszaladt hozzám:
-Anya! találtam egy furcsa fát! Gyere, nézd meg!
Kérésének megfelelően elmegyek az ajtóhoz, miközben felkészít:
-A szomszédban van!
Megállok az ajtónál és keresem a szememmel, hogy hová mutat, s közben mondja:
- Látod? Ott van! Fehérek a levelei!!

:D :D :D

Tavasz lévén, teljes virágzásba borult a szemben lévő szomszédék fája...

2014. március 17., hétfő

Zalán mondta...

Apa úgy döntött, hogy kicsit szeretne leadni a súlyából... Erről beszélgettünk amikor a Zalán azt mondta nekem:
-Én nagy hasú apát szeretnék!!!!! Ne fogyózzon, amíg itthon vagyok, mert addig nagy hasú apát szeretnék!!

Ebből az egész mondatból leginkább az ütötte meg a fülem, hogy "amíg itthon vagyok"...

-Meddig vagy itthon????-kérdeztem Tőle.
-Addig, amíg nagy leszek, és keresek egy nőt és szerzek egy házat magamnak!

:O :O :O