2015. augusztus 30., vasárnap

Túl az első évnyitón...

Ma volt az első tanévnyitó ünnepségünk. Az iskola hagyományai közé tartozik, hogy mindig a leendő elsősök készülnek műsorral. A technikai akadályokat leszámítva ( nem jól működött a mikrofon), jól sikerült. A gyerkőcök ügyesek voltak, szépen elmondták a verseiket. Zalán is szépen, érthetően, akadozás nélkül teljesítette. 
Azt mondta, hogy nagyon izgult, még akkor is, amikor már átadta Zeldának a mikrofont. :) S valóban nagy teljesítmény több száz ember elé kiállni, mikrofonnal a kézben és verset mondatni 6 évesen. Büszke vagyok rá! :) Itt hallható: 












2015. augusztus 28., péntek

Nyáridő

Nagyon régen jelentkeztem és ennek legfőbb oka, hogy lakásátalakítást végeztünk. Zalán ősszel iskolába megy és nem lehetett tovább halogatni az évek óta eltervezett szoba kialakítását. A vágyainkban szereplő +1 szoba kialakítása sajnos anyagi korlátaink miatt nem valósulhatott meg, így a hálószobánk esett áldozatul. Elválasztottuk a korábban összenyitott hálószobát és a nappalit. A korábbi hálószobánk helyén került kialakításra a Zami szobája, mi pedig a nappaliba szorultunk. Kicsit kényelmetlen, kevésbe komfortos, megalkuvós megoldás ez részünkről, de fontosabbnak tartom, hogy a gyermekünknek megszűnjön a "mindenhol van, de sehol sincs nyugodtan" állapotát. Szerintem az Ő kiegyensúlyozott állapotához ez mindenképpen szükséges. Csak akkor várhatjuk el tőle, hogy teljesíteni tudjon az iskolában, ha megteremtjük  a testi, lelki fejlődéséhez szükséges, nyugodt légkört. 
Mindezek miatt egy káosz volt az idei nyarunk, még el sem készültünk teljesen, amikor elindultunk nyaralni.
A nyaralásra itt nem térnék ki, a másik blogunkban részletesen olvasható.

Augusztus 23.-án, vasárnap éjjel érkeztünk haza és 24.-én, hétfőn 8-ra már suliba kellett menni, gólyanapra. Nagyon sokan vitték a technika, matek és tisztasági csomagot és én nagyon rosszul éreztem magam, hiszen semmit nem volt időm összekészíteni. Amíg a Zalán suliban volt, a Tomi segítségével gyorsan mi is összeállítottuk és délután, amikor mentem érte, be tudtam vinni.

Az elsősök készülnek műsorral, így annak próbáira kellett menni az iskola kezdést megelőző héten.
Vasárnap pedig évnyitó lesz...
Gólyanapon


Az tanítónéni megdicsérte minden alkalommal a Zalánt, a gólya napon 4 mosolygós arcot kapott.


Nagyon büszke vagyok rá, mert vannak rendbontó gyerekek, volt akiket már ültetni is kellett.

Mondtam Zalánnak, hogy nagyon büszke vagyok rá, és szeretném, ha engedelmes, szófogadó gyermek lenne, szeretném, ha nem rendetlenkedne, nem rosszalkodna. Azt a választ kaptam:
-Miért az oviban olyan voltam? Nem! Akkor itt sem leszek!
:D :D
Hát így legyen! :)

Akkor kezdődjön, hajra suli! :)