2,5 hónapja kezdődött az iskola. Azóta nagyon sokat fejlődött, már OLVAS!!!! Nagyon imádom, nagyon új nekünk, nagyon jópofa így, hogy minden betű olvasásra inspirálja.
Szerintem jól tanul, a felmérőket maximálisra írja, az olvasással nincs probléma, amit hiányosságnak rónak fel neki és szerintem jogosan, az a külalak. nem ír szépen, nagyon nehéz neki a vonalak és kockák között maradni. De majd gyakoroljuk és ha őszinte akarok lenni, akkor ahhoz képest, amennyit eddig ceruza volt a kezében, nem is olyan rossz. :)
Volt egy versmondó versenyünk, amelyre a verset pillanatok alatt megtanulta. Nem jutott a az első 6 közé, de nagyon ügyes volt. Itt látható!
A zsűri külön megdicsérte a szemkontaktus miatt. :)
Most magyar népmesét keresünk a mesemondó versenyre...
A menza miatt aggódtam, ezért szeptember elején lemértem: 119 cm és 23,7 kg volt. Ma, 10 héttel később 120 cm és 24,6 kg. Talán nincs miért aggódnom, túl nagy baj nem lehet. :)
A szomorúfejet eddig hármat kapott. Az elsőről írtam korábban, a padszomszédja munkáját firkálta össze, "visszaadásból" . Másnap azért kapott, mert beszélgetett az ebéd közben, a harmadik pedig 2 nappal később azért, mert az ebédlőbe sétáláskor ugrált a sorban. Ezek közül csak az elsőnél érezte úgy, hogy megérdemelte... Nem is érdemel több szót részemről, valahogy egyet értettem vele. Persze csak magamban, ennek nem adtam hangot. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése