Izgatottan készülődtünk ma délután az iskolába. Már 14 órakor elindultunk, hogy legyen idő megtalálni a tantermet és semmiképpen ne késsünk el. Az iskola udvarán parkoltunk le és közben láttuk, hogy az előző időpontra érkező család éppen távozott.
Amint beléptünk az ajtón, azzal fogadtak, hogy már mehetünk is be a terembe, mert mi leszünk a következők. Így aztán izgulni sem volt időnk, már bent is találtuk magunkat a "bizottság" előtt.Ezt egy cseppet sem bántam, mert a Zalán is nagyon feszült volt, félt és nagyon bújóssá vált indulás előtt, s ha várakozással töltöttünk volna még néhány percet, akkor tovább nőtt volna benne is az idegesség.
Amint bementünk, Zalánt a 2 leendő tanító néni magához hívta, minket pedig az igazgatóság kínált hellyel. Az általános iskola igazgatója, a gimnázium igazgatója és igazgatóhelyettese ült velünk szemben. Az első kérdés az igazgatónőtől arra irányult, hogy a Tamás 5.-től járt-e az iskolába? Válaszoltam, hogy elsőtől és 12 évig volt az iskola tanulója. 4 év általános iskola után 8 év gimnázium. Ezt követően ő beszélt... előfordult, hogy azt érezte, hogy a nagyon zárkózott, jó magaviseletű, jó tanuló gyermeket ki kellene robbantani, mert nem biztos, hogy ez a jó neki. Szülőként vele élni könnyű lehet, de egy időzített bomba is lakozhat benne, aki ki tudja, hogy mikor robban. Az igazgatóhelyettes beszélt az Ő kudarcáról, a kosárlabdáról. Ezt a gondolatmenetet az általános iskola igazgatója szakította meg azzal, hogy megkérdezte: a Zalán hány évig járt óvodába és napközis volt-e? A válaszunk után, - miszerint bejárós volt, -feltette a kérdést, hogy bírni fogja-e délután 4-ig? Ezt végül Ő maga azonnal meg is válaszolta, azzal, hogy ha otthon sem aludt, akkor bizonyára terhelhető.
Körülbelül ezen a ponton állt fel a Zalán a székről és odajött hozzánk. Az igazgatónő búcsúzóul megkérdezte Tőle: -Amikor hazajön a Tamás és megkérdezi Tőled, hogy milyen volt, akkor mit mondasz neki? - Azt, hogy jó volt!- felelte a Zalán. :)
Vidám és felszabadult volt, kapott matricát, cukrot és csokit. Boldogan mesélte el és rajzolta le otthon a feladatokat.
Saját bevallása szerint egyetlen kérdésre nem tudott válaszolni, az pedig az volt, hogy mi a neve a néninek, aki a hitoktatást tartja...
A következő héten döntés születik, az azt követő héten pedig mi is megtudjuk annak az eredményét. Addig pedig izgulunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése