Két és fél év...

Nagyon sok minden történt az elmúlt 2 és fél év alatt... Megszületett a csecsemőnk, aki csak evett és aludt. Először éjjel 1 órakor ébredt, amely mindig egy kicsit tolódott, 2 óra, később 3, majd 4 óra, azután 5 és 6 óra lett belőle. 6 hét alatt teljesen kitolódott, már átaludta az éjszakát. Villám gyorsan repült az idő, oldalra, majd hasra fordult. A felülése után 1-2 héttel már fel is állt. 7,5 hónapos korában tette meg az első lépést, 8,5 hónapos kora óta jár és azóta is nagy a mozgás igénye. Elmúlt az első szülinap és a második életévében a környezetével ismerkedett. Nagyon hamar vette birtokba a lakást, mindig is teljesen itthon érezte magát. Száguldozik benne a motorral, futóversenyeket rendez, tudja minek hol  a helye. Kétévesen már a színeket is ismerte, és nem csak az alapszíneket. Két-három hónapja már biztonsággal számol 10-ig, láthatóan érti is, mert megszámol dolgokat. 4 alma, 5 falat, 2 ceruza, stb. Annyira édes, mert az ujján is mutatja. Nagyon jó a tájékozódó képessége, tudja mikor merre kell haladnunk, ha a boltba, vagy haza megyünk. A kamionokat is tudja, hogy merre láthatja. Azonnal reklamál, ha elhagyjuk azt a kereszteződést, amely oda vezet. :) 

Nagyon szeret az udvaron lenni. Amikor elém áll és azt mondja: Zami kimegy udvarra, akkor meg tudnám zabálni. Rohan a cipőért, korábban még a kabátért és már indul is ki. Amikor elég volt az udvari játékból, akkor önállóan bejön és önállóan leveti a mellényt, kapucnis fölsőt, cipőt. Kifordítva szétdobálja őket és büszkén meséli, hogy Zami aaa, picő, aaaa ruja, aaa. :)   

Időnként rendetlen, de olykor pedig azonnal, mindent a helyére tesz. Pl. a zsámolyt, vagy a rajztáblát, illetve azokat a játékokat, amelyeket nem hagyunk számára elérhető közelségben. Azokat el kell kérnie, s amikor már nem játszik velük, akkor visszaadja, hogy tegyük a helyére. Sajnos ez nem működik azoknál a játékoknál, amelyek folyton a szeme előtt vannak. Viszont az esti Anna, Peti, Gergőért szorgalmasan pakol. Imád olvasni, apját egész nap képes nyúzni érte, engem csak este. :) Azért mert én csak az esti pakolás után olvastam neki, egy ideig ez volt a rendszer és tudta, hogy máskor hiába kéri és egy idő után már nem is kérte. Apja viszont a kérésére bármikor olvasott neki, így napközben Őt nyúzza. Odafészkelődik az ölébe és figyeli a képeket, hallgatja apját. Időnként önálló olvasásba kezd, olyankor nem lehet túlkiabálni, lelkesen "olvas" a képekről. 

Gyakrant küzdeni kell vele a pelenkacserénél, a fürdésnél, folyton elfut, huncutkodik. :) Amikor viszont sikerül elkapni és betenni a kádba, úgy belemerül a játékba, hogy a végén pedig azért kell harcolni vele, hogy kijöjjön onnan. :) 

A beszéde sajátságos, tolmács kell hozzá, de mindent elmond,  mondatokban beszél.  Van néhány érdekes szó a szótárában: csoki=kocsi, autó=apadzsó, cukor=kucor, cipő=picő. 

 Temperamentumos, határozott kölyök, ha rólunk és az itthonról van szó, egyébként idegen helyen és ismeretlen szituációkban nagyon-nagyon bátortalan. De mindezt én nem bánom, szerintem ez így is van rendjén. 

Az étkezését valahol elronthattuk, mert nem képes végigülni az asztalnál egy evésnyi időt. Vagy szaladgálok utána, vagy a nappaliban, mese nézés közben képes annyit ülni, hogy jóllakjon. Egyébként nem sovány, a két és fél éves adatai: 92 cm és 15250 gramm. Nem szobatiszta, de tudja, hogy mit várunk Tőle, egyszerűen nem akarja. Remélem a nyáron ezt a dolgot is kipipálhatjuk.

Az alvásával semmi probléma, sem este, sem délután. Nem alkudozik, nem hisztizik, tudja, hogy alvás van, meg sem próbál tenni ellene. Lefekszik és rendszerint néhány perc múlva már alszik is, ha megsem, akkor hasra fekszik és a lábát emelgetve altatja magát.

Nem szereti, ha mérges vagyok, azonnal széles mosollyal követeli, hogy "DIDÁM". Ha ez nem sikerül "parancsszóra", akkor beveti a puszis trükkjét, amelyet az apja tanított neki. Nevezetesen: Adjál anyának puszit és akkor mindjárt vidám lesz! :) Így kapok egy puszit, s ha ettől véletlen nem lennék vidám, akkor kapok másikat, egészen addig, amíg anya nem lesz DIDÁÁÁM! (vidám)

Ma anyák napja van és egy kicsit szentimentális hangulat uralkodott rajtam egész nap. Este felé ölelgettem, szeretgettem és olyan aranyos volt, bújt, simogatott, ölelt, puszilt, amire én egy kicsit elpityeredtem (nagyon-nagyon szeretem a kisfickót!!) örömömben, boldogságomban, hogy Ő van nekem. Erre Ő úgy reagált, hogy először elkezdett szipogni, majd megfogta a fejem, belenézett az arcomba és azt mondta: Anya nem sír, anya didáám! És széles mosolyra húzta a száját, hogy utánozzam.   Hát én bizony sírva mosolyogtam...

A teljesség igénye nélkül tettem ezt a bejegyzést, mert nem lehet papírra vetni minden momentumot, minden pillanatot... Egyszerűen úgy érzem, mint minden szülő: tökéletes kiskölyök, úgy ahogy van! :)