Pénteken meglátogattak minket a Katáék és szóba került, hogy el kellene menni egy kicsit kirándulni. Az ittlétük alatt nem került pont a dologra, de este fél 10-kor hívott a Kata, hogy mi lenne, ha most hétvégén mennénk... És így lett...Reggel anya szállást foglalt, bepakoltunk és elindultunk Mátraszentimrére...
Korábban érkeztünk, mint ahogy szobánkat el tudtuk volna foglalni, ezért Mátraszentistvánra indultunk ahol a Pista bácsi és a Kiskatus síelni kezdtek, mi pedig szánkózni...
Készült mozgókép is, melyen látható, hogy meg kellett küzdenem a hóval. Nézzétek csak! :)
14 óra után elmentünk a szállodába és elfoglaltuk a szobákat. Itt Annával vagyok látható:
A délutáni alvásomat az úszás követte. Kicsit régen voltam már vízben és egy kis idegenkedés után roppant jól éreztem magam.
Este vacsoráztunk, majd alvás következett volna, de valahogy nem jött álom a szemere. Legalább másfél órát forgolódtam mire sikerült álomba merülnöm.
Reggel anya simogatására ébredtem, indulnunk kellett reggelizni, amit séta és szánkózás követett, ahol csaltam egy kicsit :) mert apa nyakába "sétáltam".
Így aztán maradt erőm a wellness-hez is, ismét "uszi-uszi" volt a program.
Bár volt gyermek medence csúszdával, de én folyton csak mély vízbe akartam lenni, uszi-uszi felkiáltásokkal.
Nagyon elfáradtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése