Sajnos elveszítettük a nagymamámat, Zalán dédijét. Váratlanul, hirtelen... :'(
Március 7.-én (Tamás napján) elesett, combnyaktörést szenvedett. Kórházba került, szegecselték a combcsontját, március 20-án a kecskeméti traumatológia átadta a kalocsai rehabilitációs osztálynak, gyógytornázni. 24-én a reggeli ébresztéskor holtan találták az ágyban... :'''(((( A diagnózis: szívmegállás. Március 30-án (Zalán napján) eltemettük.... 85 éves lett volna június 23-án... Szép kort ért, de nem volt a levegőben, hogy elveszítjük. Egészen az elesését megelőző napig ellátta magát. Egyedül élt, de az önmaga körüli teendőket elvégezte. Csak a bevásárlást, a mosást, a veseműtétet követő kontroll vizsgálatokat, a téli tüzelőjének a behordását kellett neki segíteni.
Nagyon fáj a lelkünk, hiányzik ...
Drága Mami! Már nem fáj térded, csak a mi szívünkben van mérhetetlen fájdalom. Pihenni tértél... Nyugodj békében!
A temetésre a Zalánt nem vittük, a Nagyija vigyázott rá. Temetés után tekertünk ki a temetőbe, s amikor meglátta a sok koszorút a síron, így szólt:
-Nagyon szerethették a mamit, mert nagyon sok virágot hoztak a sírjára!
Átsétáltunk az anyukám sírjához, majd vissza a mamiéhoz. Megálltam a sírja mellett és elmélyültem a gondolataimban. Arra lettem figyelmes, hogy a kisfiam a szemközti sövény mögé lopakodik. Rápillantottam és meglátta a szememben a kérdőjeleket, s így szólt:
- Eszedbe jutottak szép emlékek?
-Igen! - mosolyogtam rá.
-Akkor hagylak egy kicsit, hogy nyugodtam emlékezzél!
Szívem minden szeretetével szeretem az én 6 éves, tapintatos, figyelmes kisfiamat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése